kesport.hu

Az Olajhoz látogat a KTE-Duna Aszfalt

Pénteken este 18 órától a Kecskemét együttesét látja vendégül a címvédő Szolnoki Olaj a bajnokság 13. fordulóban.

A hazaiak kedden az olasz bajnok legyőzésével hangoltak a találkozóra, amely a KTE számára rendkívüli fontossággal bír a Magyar Kupa döntőjének kvalifikációja miatt.

Pór Péter, a Szolnok vezetőedzője: – A keddi meccs után nem sok időnk maradt, hiszen egy picit pihentetni is kellett a fiúkat. Videózással és taktikai dolgokkal foglalkozunk csütörtökön, pénteken pedig már jön a mérkőzés. A Kecskemétről tudjuk, hogy az előző évekhez képest a csapat zöme együtt maradt, és a korábbiakhoz hasonlóan nagyon szervezetten játszik, ebben rejlik csapatként az erejük. Mi szeretnénk ott folytatni, ahol kedden abbahagytuk, hazai pályán fogunk játszani, úgyhogy mindenképp győzni szeretnénk. Minden játékosunk bevethető állapotban van. Jarrod Jones úton van, csütörtök este érkezik meg, úgyhogy egyelőre nem tudom, hogy játszani fog-e.

Borisz Maljkovics, a Kecskemét vezetőedzője: – Először is szeretnék gratulálni a Szolnoknak a nemzetközi sikereihez. Egy nagyon jó csapat otthonába látogatunk, amely ráadásul az utóbbi időben remek formában játszik. Mindenképpen az Olaj a találkozó favoritja, de megpróbáljuk a legjobb teljesítményt nyújtani. Szeretnénk egy kemény meccset játszani, és megmutatni a csapatunk karakterét. Elsősorban jó védekezést várok a játékosoktól. Nincs sérültünk, mindenkire számíthatok.

(bb1.hu)

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés

Hozzászólás