kesport.hu

Gazdasági társaság viszi ezentúl a felnőtt futballt

klc_kte-kunszallas-25

A KLC-KTE SI elnöksége megszavazta azt az elképzelést, amely már nyáron is célként fogalmazódott meg, miszerint a felnőtt csapat működése önálló gazdasági társaság keretein belül történjen a jövőben.

Az elnökség döntésével párhuzamosan így megindultak a szükséges lépések a Kecskeméti Labdarúgó Club Kft. létrehozására, melynek 100 százalékos tulajdonosa a KLC-KTE SI lesz. A jövőben az utánpótlás és a felnőtt futball ismét elkülönül – írja a kecskemetilc.hu.

A gazdasági társaság még bejegyzés alatt áll, így a leendő ügyvezető személyét is egyelőre homály fedi.

16 hozzászólás

  1. KecskemetiZONA

    2016. január 9. szombat at 22:49

    Alakul ez, lassan minden kérdésre választ kapunk.

    A bejelentést próbáljuk meg szurkolói nyelvre lefordítani.

    Tehát az illetékesek a Kecskeméti Labdarúgó Club Kft. létrehozására irányuló előterjesztést megszavazták. Döntöttek arról is, hogy száz százalékos tulajdonos a KLC-KTE SI lesz. Mindezt jegyzőkönyvben rögzítették, aláírásokkal hitelesítették. A hivatalos procedúra elindult, de messze még a vége. Reméljük a “tészta” nem nyúlik olyan hosszúra, mint a vízilabdásoknál az új egyesület bejegyzése, ami három esztendeig tartott.

    A nyilvánosságra hozott anyagból még megtudhatjuk, hogy úgy mint a KTE Kft. esetében a profi foci és az utánpótlás képzés különválik, mert gazdasági társaság nem juthat TAO támogatáshoz. KLC Kft. felnőtt labdarúgás, KLC-KTE SI, enne az akadémiával, utánpótlás képzés.

    Eddig minden tiszta, reméljük az is marad, a különböző trükkök ezúttal elmaradnak.

    A nyilatkozat személyi kérdésekre nem tér ki, ami arra utal, hogy az ügy bírósági szintig még nem jutott el.

    A Kft. ügyvezetőjét a tulajdonos klub elnöke, szerintem Dr.Nagy Zoltán a Phoenix Mecano ügyvezető igazgatója kéri fel a pozíció betöltésére.

    Innen már csak találgatás, hogy lesz-e klubigazgató, kik ülnek a kispadon, milyen tudású játékosokkal vágnak bele a nagy kalandba.

    Gondolom kedden újabb kérdésekre kapunk válaszokat.

    Addig is érdemes a Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola tornacsarnokába kilátogatni, ahol színvonalas Kávai Kupa focimérkőzések zajlanak. Vasárnap várhatóan óriási ütközeteknek lehetünk szemtanúi. Mindenesetre felvonulnak az országszerte szétszóródott talentumaink is. Szabó Pista csapatában például Kuksi, Tölgyesi, Csurka, a sérüléséből felépült Ábel Zsolti, a Honvédnál napokban profi szerződést kapott Szabó Bence… és az igazi sztárok még csak ezután következnek.

  2. 124

    2016. január 10. vasárnap at 17:51

    Ez senkit nem érdekel hogy milyen formában szerepelnek!!! Futballt szeretnénk látni,jó focit amilyen még tavaly is volt!!! Nehogy félreértsd: nem az Lc-re hanem a Rózsa-csapatra gondolok!!! Klaudia kösse fel a gatyaszárat!!!

  3. kecske

    2016. január 10. vasárnap at 19:05

    Én a Nagy urat egy szavahihető, becsületes, komoly embernek gondoltam, de miután látom h ehhez adja a nevét,megkérdőjeleződik bennem mindez…

  4. KecskemetiZONA

    2016. január 10. vasárnap at 21:11

    “kecske”, tisztában vagy vele, hogy Nagy úr mihez adja a nevét?

    Gondoljátok, attól lesz jó kecskeméti foci, hogy nekimentek azoknak a szavahihető, becsületes, komoly embereknek, “Klaudiáknak, akik a régi látványos labdarúgás anyagi alapjait meg akarják teremteni?

    A Kecskeméti Labdarúgó Club Kft. életre hívásával /szerintem lesz ez még KTE is/ olyan lehetőség adódott mint még soha, megye egy osztályból indulva, rövid időn belül fel lehet építeni egy profi csapatot, azt vesznek be a buliba akit jónak látnak, innentől kezdve senki nem hivatkozhat az adósságokra, nem megfelelő szakember gárdákra.

    A KLC pedig a régi menedzsmenttel járja a maga útját, segíti Kecskemét,a megye, és az ország labdarúgását.

    Ha már egy hajóban evezünk, ilyenkor az építkezőknek néhány biztató szó biztosan jól esne.

    Természetesen lehetnek kritikus mondatok is, csak akkor a saját verzió, például, hogy a tavalyihoz hasonló futballt miként lehetne csinálni, a vezetői, edzői szerepre kit látsz alkalmasnak.

    Beszélgetéseim során ezekről sok véleményt meghallgattam, de dűlőre egyszer sem sikerült jutni.

    Itt van például a szurkolóknak fontos, vezetőedzői kérdés, több név is közszájon forog, úgy érzékelem, a többség Szabó Pistára voksolna, közel hasonló százalékot Némedi Norbi is kapna, de Visinka Edének sem felejtették el, hogy korábban a legidősebb utánpótlás korosztály milyen magasságra emelte, akadnak olyanok, akik Márton Palit favorizálják, én korábban a Török-Szabó párosítást nem tartottam rossznak, talán klubigazgató, vezetőedző viszonylatban is megfelelne, ebben a kérdésben azonban véleményemmel magamra maradtam, a Török-Csima duót is bedobtam, nem árulom el, hogy mit kaptam, a fórumon elhangzott Szivics és BB neve is, az meg egyelőre lehetetlen kategória.

    Jó lenne ha egy “bátor ember” mondana egy minden szempontból megfelelőt.

  5. Strongest

    2016. január 11. hétfő at 02:07

    Nyáron be volt már ígérve a foci témájú városi sajtótájékoztatón, hogy gazdasági társaságot fognak létrehozni tavaszra. Úgyhogy én sem értem a felzúdulás okát. Eddig az volt a baj, hogy nem történt érdemben semmi, most az a baj, hogy valami történt. Biztosan több részletet is meg fognak osztani a témáról, hiszen kedden vagy a régi, vagy az új edzőnek, de valakinek edzést kell vezényelnie, ki tudja kiknek, tehát akár új játékosok is érkezhetnek. A gazdasági társaságot meg nyilván nem véletlen hozták létre, ez azt jelentheti, tényleg érkezik pénz a focira. AZ utánpótlás és a felnőtt meg korábban is külön működött anyagilag, és a nyári események után szerintem örülhetünk neki, hogy így volt. Tisztább ez így. Kíváncsi leszek, kik állhatnak a dolog mögött, illetve kik lesznek a szakmai munka felelősei, meg az új játékosok. Az alap szakmailag megvan Kecskeméten, mert pénz nélkül is kiesési gondok nélkül, kupagyőzelemmel sikerült 7 évet az élvonalban tölteni. Játékosokra kell pénz, meg egy edzőre.

  6. Strongest

    2016. január 11. hétfő at 02:10

    Ha már edző, én most is amondó vagyok, Visinka Edét kellene ide megszerezni a kispadra. Nála több tapasztalattal rendelkező, kecskeméti kötődésű edző szerintem nincs jelenleg.

  7. uhu

    2016. január 11. hétfő at 09:31

    Kimondottan örülök a hírnek, ez egyértelműen előrelépés. Ez teremti meg a szervezeti kereteit egy komolyabb munkának. Egy egyesület erre nem lenne alkalmas. A személyi kérdések sokat el fognak árulni a jövőről, és őszintén szólva az ügyvezető személye jobban érdekel, mint a vezetőedzőé. Ez a szezon szakmailag már úgyis kuka, de egy komoly háttérstáb már most kellene.

  8. KecskemetiZONA

    2016. január 11. hétfő at 11:26

    Érthető, hogy a szurkolók mielőbb kiváló produkciót akarnak látni, de van egy folyamat amin végig kell menni.

    Miután az NBI-ből kitaktikáztuk magunkat nagy szerencsénkre a helyi önkormányzat nem állt el a focitól, hanem felkarolta, saját közegéből felkért egy felelőst, aki kézben tartja a dolgokat. A kedvező döntés után a három “muskétás” a nagy kalandba azonnal belevágott: Sipos László önkormányzati képviselő kezébe került a kormánypálca, aki nem először segít a labdarúgásnak, Dr. Nagy Lászkó a Phoenix Mecano ügyvezető igazgatója, aki az év vállalkozója címmel is büszkélkedhet, a támogatók összefogását vállalta magára, S. Juhász Attila, a KLC-KTE SI ügyvezetője pedig a szakmai hátteret biztosítja. A kezdeti lépések nem az elképzeltek szerint alakultak, felnőtt csapatunk nincs feljutó helyzetben, lépni kellett, a tervezettnél előbb létrehozták a Kecskeméti Labdarúgó Club Kft. gazdasági társaságot, mellyel a profi futballhoz tiszta viszonyokat teremtettek. Itt tartunk. Jöhetnek csőstül a részvényesek, lehet ajánlatokat tenni, vásárolni. A KLC-nél, amíg ez a rendszer működik, anyagi gondok nem lesznek. Ha majd a TAO hozadékát kezdik számon kérni, és a támogatási politikán változtatnak, akkor a jelenlegi helyzetünket figyelembe véve, jobban biztosan nem járunk. Főleg ha igaz, hogy az eltávozottak nem külföld felé veszik az irányt, hanem vissza térnek a szülői házhoz. Ezért is kellene a folyamatot valahogy felgyorsítani, ami úgy lehetséges, tavasszal olyan produkciót kell nyújtani, amely predesztinál egy “kóbor” NBIII-ba sorolásra. Tehát a kukára nem érdemes gondolni.

    A TAO hozadékáról csupán annyit: van öt látvány sportágunk, az szerintem tuti, hogy egyszer az eredményekre rákérdeznek, a szövik a magyar fiatalok beépítését nem véletlenül szorgalmazzák.

    Nekünk általában az olimpiai szereplés a mérvadó, nézzük, ebben a tekintetben a “látványosok” hogyan állnak:

    Kézilabda: A lányok csődöt mondtak, úgy tűnik, a kvalifikációig sem jutnak el. Az olimpiai negyedik helyezett fiúk még bizakodhatnak, elég húzós akadályokat kell legyűrniök.

    Kosárlabda: A riói olimpiát /is/ nélkülük rendezik. Ivkovicsban bízunk, hogy a férfiakkal legalább az EB szereplést hozza. Gondolom ő sem véletlenül ágál az öt külföldi szerepeltetése ellen.

    Jégkorong: az olimpia jelenleg nem aktuális, az “A” csoportos VB. viszont fenomenális.

    Labdarúgás: Júliusban lesz húsz éve, hogy olimpián szerepeltünk. Nagy köszönet nem volt benne, hiszen a hosszabbítás egy percében még a Japán válogatottól is vereséget szenvedtünk, de legalább kijutottunk. A maiak, talán azt sem tudják, van-e az olimpián foci.
    Nagy örömünkre az EB-nek, a “tésztás” örökségének köszönhetően részvevői leszünk.

    Vízilabda: Az öt közül egyetlenként a fiúk és a lányok is kijuthatnak, bár ott is nagy bajok vannak.

    Hát így állunk, a TAO pénzből mi néhány utánpótlás és egy válogatott keret tagot produkáltunk.

    Lesz folytatása is?

    Török Laciék nincsenek könnyű helyzetben, a vándorlás ismét beindult, napi csatákra kell számítani.

    Kérdés, bírjuk-e az iramot?

    • Karcsibacsi

      2016. január 11. hétfő at 12:38

      Úgy gondolom, ha az új kft.-ről, a szponzorokról, szakmai stábról, új játékosokról olyan hírek jönnek ki, melyek pozitív fogadtatásban részesülnek, akkor az segít az akadémiának is. Ha látják a srácok, hogy fejlődés van, “kézzelfogható” közelségbe kerül a Nemzeti Bajnokságba kerülés, akkor nem, vagy legalábbis alig lesz elvándorlási szándék.
      Én a magam részéről egy igazán tőkeerős szponzor hivatalos bejelentését várom leginkább, mert csak vastagabb bukszával lehet komolyan tervezni az előrelépést.

      • uhu

        2016. január 11. hétfő at 13:36

        Teljesen egyetértek! A rendezett viszonyok bizalmat szülnek, ehhez viszont elengedhetetlen egy hiteles, szakmailag és elkötelezettségét tekintve kifogástalan ügyvezetés felállítása.

        (Tudom, illúzió, de akkor is leírom. Az autógyár sosem volt igazán lelkes a kecskeméti sport támogatásában, túl sokat nem is lehet várni tőlük. Annyival viszont igazán beszállhatnának, hogy a tekintélyük latbavetésével az új cég ügyvezetését ők toboroznák – Németországból. Egy ügyvezető, egy gazdasági vezető, egy marketinges és egy sportigazgató fizetése nem lenne eltúlzott teher a számukra, és ha valami, na ez tényleg bizalmat ébresztene minden lehetséges támogatóban és partnerben!)

        • Strongest

          2016. január 11. hétfő at 14:04

          Fordítva ülöd meg a lovat. Nem a Mercedesnek kell toboroznia és bizalmat ébresztenie, és megnyerni támogatókat. A világon sehol nem csinálnak ilyet. Divat lett most ezt a német vonalat szajkózni, azért ennek ne üljünk fel feltétel nélkül. Rengeteg rossz külföldi is megfordult a magyar futballban, vezetői szinten is. Jelenleg a kecskeméti focit éppen azoknak kellene szakmai és anyagi alapon felkarolnia, akiknek ez nemcsak egy feladat, hanem szívügyük is. A szakmai oldal nyár óta is megvan, máskülönben nem lenne itt semmi, az anyagi viszont hiányzik. És azért nagyobb művészet pénz nélkül focit csinálni, mint azzal. A Mercedesen én valahogy úgy érzem, hogy a kosár és foci utánpótlásnak is csak azért ad, hogy legyen valami látszat. Ők maximum akkor támogatnák itt a felnőtt csapatot, ha a mostani fradi szintjén járnánk.

          • uhu

            2016. január 11. hétfő at 16:07

            Félreértettél, engem az üzemeltetési része jobban érdekel a dolognak, mint a sportszakmai, nem véletlenül nem soroltam fel a “kívánságlistámra” az edzői stábot. Nem hiszek abban, hogy Kovács “Ujpest” Zoltánok a harmadik-negyedik állomáshelyükön jól tudnak sportklubot vezetni, mert rosszul szocializálódtak ebben a közegben. Ezért és ebben érezném szükségét vérfrissítésnek.

  9. Strongest

    2016. január 11. hétfő at 13:41

    Szerintem az esetleges érkezők névsora, illetve a vezetőedző személye sok kérdésre választ ad. Abból kiderül, hogy “filléres”, vagy “ötcsillagos” irányba megy-e a focink.
    Ugyanez eldönti az utánpótlás jövőjét is, mert reálisan nézve, hacsak valaki nem extra kiemelkedő tehetség, 18-19 évesen még az nb3 vagy az nb2 ideális fejlődési lehetőség, főleg, hogy az nb2-ben komoly pénzeket is adnak a fiatalok után, így a klub érdeke is, hogy játszanak. Elnézve az utóbbi éveket, a tehetségeket jól is építgették, sokan játszhattak a felnőtt csapatban. Ez a tendencia gondolom nem változik, hiszen a helyi érték a legolcsóbb. Ha ezt nézik a szülők, akkor nincs ok váltani. Az meg az én személyes véleményem, hogy egy tehetséges gyereket jobban megbecsülnek egy olyan csapatnál, ahol abból főznek, ami van, mint egy olyannál, ahol mondjuk félévente szipkázzák el őket máshonnan, tehát bármikor hozhatnak a helyére mást.

  10. KecskemetiZONA

    2016. január 11. hétfő at 13:42

    Nekem pedig valószínűleg a vándorlással kapcsolatos álláspontomat kell hamarosan átreformálnom. Látva, hogy a Honvédba távozott Szabó Bence milyen sebességen játszik azt kell mondanom, aki nagy célokat tűz maga elé, és a megvalósulásnak ez az ára, menjen.

    Egy olyan menedzsmentet kell összehozni, amely az ilyen talentumokból jó pénzt tud csinálni.

    Most azért vagyunk nehéz helyzetben, mert akadémiás csapataink a kiesés elkerüléséért küzdenek. Nem csoda, hogy Török Laci mindent megtesz, hogy a szerződéseknek érvényt szerezzen.

  11. KecskemetiZONA

    2016. január 11. hétfő at 16:39

    uhu!

    Én többnyire egyetértek veled, de a Kovács “Újpest” Zoltán példát elhibáztad. Pont hozzá hasonló vezető kellene nekünk, mert életútját sikerek övezik, ahol hivatalba lép a foci eredményes lesz. Ráadásul még magyar is. Sajnos Kecskeméten az én látókörömben nincs ilyen. Pedig a periférikus látásom kitűnő.

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés

Hozzászólás