kesport.hu
Ne hagyd ki

Elköszöntek Lawrence Alexandertől

lawrencealexander

Nem jelentett komoly segítséget az amerikai légiós, hamarosan új játékos érkezik a mezőnyposztra.

Két és fél hónapot töltött Kecskeméten Lawrence Alexander – jól is kezdett, mert első meccsén győzött a KTE-Duna Aszfalt a Paks ellen, és a következő fordulóban a nyíregyházi túra is sikeres volt.

Később azonban nem tudta betölteni azt a szerepet a csapat játékában, amiért Kecskemétre került (8 mérkőzésen 8,9-es pontátlag, 10,8-as VAL-átlag), így a klub most felbontotta a szerződését.

A KTE-Duna Aszfalt rövidesen bejelenti, kivel tölti be a megüresedett posztot a csapat játékoskeretében – olvasható a csapat honlapján.

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés

Hozzászólás