kesport.hu
Ne hagyd ki

Ujhidy: Elindult egy pozitív folyamat a sportéletben

DSC_7876

Színes programok kísérték a szombati Sportbált, amelyet az eddigi legjobbnak tart az egyik főszervező, Ujhidy Tibor.

Hogyan értékeli a jubileumi, 20. Sportbált?

– Az egész nap nagyon jól sikerült, hiszen visszajöttek a hagyományos programok, mint például a képviselők, sportvezetők és újságírók focimeccsei, illetve a városházi fogadás, amelyen Kecskemét legeredményesebb sportolóit és szakembereit köszönthettük. Utóbbit sokan hiányolták már, teljesen jogosan. A Sportbál úgy gondolom rendkívül színvonalas volt, talán azt is mondhatom, hogy az eddig megrendezett húsz közül ez volt a legjobb. Ünnepélyes és baráti volt a hangulat, pontosan ezt szerettük volna, hogy így köszönthessük legjobbjainkat. Bízom benne, hogy jó helyre kerültek a díjak, nyilván a sportágakat nagyon nehéz összehasonlítani. Sok gratulációt fogadtunk a rendezvény után, sőt többen a híradásokra hivatkozva jelezték, hogy jövőre mindenképp csatlakoznának. Itt szeretném megköszönni támogatóinknak is, hogy segítettek a szervezésben! Közel 200-an voltak jelent a Három Gúnár Rendezvényházában. Picit tartok is tőle, hogy hova tudnánk vinni a rendezvényt, ha ez a szám drasztikusan megnőne. Természetesen ez egy kellemes kihívás lenne. Itt azért még meg kell említenem, hogy sok sportág így is távolmaradt, ami fájó számomra. Összességében elmondható, hogy elindult egy pozitív folyamat a sportéletben. Továbbá februárban, ha minden igaz, elfogadja a közgyűlés a sportkoncepciót is, amelyet persze cselekvési tervnek is kell kísérnie. Szerintem ennek az évnek a sportszervezetek összefogásáról kell szólnia.

Mit lehet tudni erről a sportkoncepcióról? Miben változtatja meg a kecskeméti sportéletet?

– Az egy dolog, hogy lesz egy sportkoncepció, de hogy ne csak kipipálandó dokumentum legyen, ez rajtunk, sportvezetőkön, sportolókon fog múlni. Évente megfelelő cselekvési tervnek kell készülnie, amiben benne vannak azok a konkrét feladatok, amelyeket előirányzunk, s később erre vissza is lehet hivatkozni. Mindenre kiterjedően tárgyalja ez a koncepció a város sportéletét, de ki kell nagyítani majd azokat a feladatokat, amelyeket a városvezetéssel együttműködve meg tudunk valósítani az adott évben. Fontos kérdés, hogy az a 39.5 millió forint, ami jelenleg az egyesületek számára pályázati úton (Városi Támogatási Program), közvetlen támogatásként rendelkezésre áll, mennyiben nőhet a következő években. Nagyon dicséretes, hogy létesítményfejlesztésekkel és a térítésmentes teremhasználatokkal is van támogatás, de az nem közvetlen felhasználható a szakmai munkában a sportszervezeteknél. A város sportéletének sokszínűségét kell szemünk előtt tartani, ez is fontos jövőbeli feladatunk, s csak közös gondolkodással, összefogással jöhet össze!

A kesport.hu a sportkoncepcióval részletesen foglalkozik majd a februári közgyűlést követően.

AJÁNLJUK

Képviselők-Sportvezetők-Média focitorna

Városházi fogadás

Sportbáli beszámoló

25 hozzászólás

  1. KecskemetiZONA

    2016. január 26. kedd at 11:03

    Nem csak a bál, a szép szavak is a régiek, remélem ezúttal megvalósulnak, rajtam nem múlik.

    A sportkoncepció egy döntés előtti nyilvános vitát megért volna, nem tudom mi benne a titkolni való?

  2. xx3

    2016. január 26. kedd at 11:08

    vita az volt, a sport munkacsoport vitatta tudtommal!

  3. KecskemetiZONA

    2016. január 26. kedd at 11:51

    Nekik az a dolguk, az anyagot valószínűleg ők állították össze, de ha komolyan gondolják a közgyűlési döntés előtt a sajtón keresztül megszellőztetik, amit lehet véleményezni.

    Ez a gesztus nem befolyásol semmit, legfeljebb az embereknek olyan érzése támad, a támogatásukra valóban számítanak.

  4. ferujoe

    2016. január 26. kedd at 12:03

    Ez a 39,5 millió támogatás nem lesz egy kicsit sok ezeknek az egyesületeknek?Még ránk “szárad”.

  5. KecskemetiZONA

    2016. január 26. kedd at 12:52

    Nincs ezzel gond, teljesen beleillik Ujhidy úr régi nagy álma, a sokszínű kecskeméti sportélet megvalósításába, márpedig nagyon úgy tűnik, most ő diktál.

    Erre jön rá, ha valaki ki akar emelkedni, profi szintű látványra törekszik, szerezzen támogatókat.

    Az életképesség kérdésében a teljesítmény dönt.

    Elvileg.

  6. xx3

    2016. január 26. kedd at 14:40

    pici összeg pici sport meg is van az eredménye kosárlabdázóink és röplabdázóink is sorvadnak, a többiekről ne is beszéljünk… hogy lesznek így a világversenyeken kecskemétiek? vagy legalább az országos mezőny élén?

  7. portas

    2016. január 26. kedd at 15:07

    Mindenkinek egy kevés aztán mindenki megy a lecsóba, nincs egy épkézláb csapat Kecskeméten, ez ám a koncepció. Gratulálok!

  8. adamikzoli

    2016. január 26. kedd at 19:22

    Szerintem nem olyan bonyolult egy normális koncepciót összerakni. Magam mint sportbizottsági elnök, külső tag,tanácsadó egy sor ilyen kísérletben részt vettem. A tapasztalat az, hogy soha sem sikerült felül emelkedni a saját érdeken. Így soha nem voltak szakmai elvek,így viszont nehéz. Mert ha elvként elfogadjuk, hogy olyan legyen a város sportja,ahol a kecskeméti tehetségek kibontakozhatnak-legyen bármilyen sportág-az talán jó. Ha a látványra utazunk,akkor már nehéz a dolog, mert kinek mi a látvány. Azután a látvány és a sportszakmai teljesítmény viszonyát sem árt tisztázni ( érthetőbben ha valakik szeretik nézni a bimbum játékot amely ugyan nem üti meg az európai középszintet sem, de sok nemzet fiait az adófizetők pénzén pazarul eltartjuk mert olyan jó az a bimbum). Azután azt is el kell dönteni hogy a magyar első osztályban a város mennyire szálljon be pénzzel. Azután esetleg nem árt egy költséget oda tenni mi mennyibe kerül. Ha kell írok egy konkrét példát is de hajrá bimbum.

  9. kecske

    2016. január 26. kedd at 19:24

    Ez a kislány vezetésével tönkre ment minden csapat a városba….

  10. Lujo

    2016. január 26. kedd at 19:39

    “uj müsorhoz uj férfi kell” ez vonatkozik nemcsak Ujhidy urra, hanem azokra is , akik manapság hozzájárulnak ahhoz, hogy Kecskemét város minőségi sportja egyre inkább vissza esik.

  11. Ujhidy Tibor

    2016. január 26. kedd at 21:10

    Mesélj Lujo! Nem vagyok képviselő, a sportdöntésekben résztvevő ember. Akkor mi a felelősségem? Vagy az is felelős, aki egyáltalán érdekképviseleti szervezet vezetőjeként, társadalmi munkában azért küzd, hogy a múltban az önkormányzat által méltatlanul háttérbe szorult sport működése ismét helyére kerüljön a város vezetése megítélésében. Ez szakpolitika, és gerinc kérdése. Tájékoztatlak róla, hogy a sportszervezetek nagyon nagy része, a múltban csekély támogatásért cserébe hallgattak, és féltek bármiféle összefogásban részt venni. Sőt igyekeztek csak saját maguknak lobbizni, a többiek le voltak sajnálva. Végül mindenkit felszalámiztak. Bekövetkezett az, ami ellen küzdöttem, ja hogy most már megokosodtak…A választások után, az utóbbi egy évben az önkormányzat rendkívül nyitott a sportszakma munkájára, az együttműködésre. Ezen az úton kell elindulni, sportkoncepciót letéve kiszámítható városi sportirányítás kell, évekre lebontott cselekvési terv mentén kellene rendben tenni a város sportját, és elérni, hogy a sportegyesületek közvetlen anyagi támogatása jelentősen emelkedjen. Óriási a lemaradás, és egyelőre a túlélésre tudnak csak a klubok koncentrálni. Dolgozni kell, nem vádolni, irigykedni, semmit tenni, kritizálni, gyáván félni, és egy tál lencséért eladni a lelkünket. Ilyen “egyszerű”.

    • balogárpi

      2016. január 27. szerda at 09:51

      “az utóbbi egy évben az önkormányzat rendkivül nyitott a sportszakma munkájára” Hát persze. Látják, hogy folyik a sportba az állami támogatás, hát keresik a lenyúlási lehetőséget. Egy kicsit adnak, ez a látszat. Isten ments, hogy ez a pénzéhes, élősködő politikusi réteg valahol többségi tulajdonos legyen. Akkor lesz itt minőségi sportélet, ha magáncégeket, vállalkozókat sikerül bevonni a szponzorációba. Arra pedig annak a sportágnak van esélye, amelyik megfelelő reklámértékkel bír.

  12. KecskemetiZONA

    2016. január 27. szerda at 06:58

    “A lányok, a lányok, a lányok angyalok
    Az oltárhoz nem szaladnak véled
    Új műsorhoz, új férfi kell
    Ezt ők sosem felejtik el
    Gyerünk, gyerünk, gyerünk, mert gyors az élet…

    Lehet, hogy Kecskemét sportjában sok “fiúra” vonatkozik, de ettől városunk minőségi sportja felemelkedik? Könnyű az idézetekkel dobálódzni, Újhidy Tibort ki lehet pöckölni, de ő legalább ficánkol, kiválóan tud “festeni”, a visszaesés ellenére a “báli szezont” is milyen jól eladta. És ezt most komolyan, pozitív értelemben gondolom. Jöjjön egy jobb, és üsse ki a nyeregből, örülni kell, hogy a színes palettán van ilyen róka, a sokadik sportkoncepcióban legyen a teljesítmény a mérvadó.

    Érdekvédelem: hát azzal nagyon most sem dicsekedhetünk, az érdekvédelmi szervezet örül, hogy létezik, gondolom az első embere sem véletlenül mondott le. Azokat az értékeket sem tudjuk megbecsülni amik léteznek, hogy akarunk így hírös városi minőségi sportolókban gyönyörködni. Korábban aktív sportvezetők háttérbe vonulnak, helyükbe újak nem lépnek. Mást ne mondjak, itt van a KTE labdarúgóinak esete, atlétát sem láttam a díjazottak között, hol vannak a vívók, akik több tusának is sokat segítenek. Kedvenc sportágamból is hozhatok példát: a nehéz napokat, heteket, éveket átélő vízilabdánkban ügyeskedik egy utánpótlás válogatott gyerkőc, Egervölgyi Tamás aki szememben azért nőtt nagyra, mert amíg elmúlt nyáron társai tömegével hagyták el a várost, ő kecskeméti maradt, vállalva az ezzel járó hátrányokat. Elismerés, neki még egy kehely sem jutott, nem hogy érdekvédelem. Ragaszkodását példaként kellene emlegetni. Miként akarunk mi így minőségi sportolókat Kecskeméthez kötni, bajbajutott sportágakon segíteni?

    A sportkoncepcióban vajon erről is szó van?

    Remélem a Tibor által megpendített mondat kimaradt belőle, márhogy kritizálni tilos, mert: “mindenki tudja, hogy a nyugalom maga a halál, csak az a sportág tud fejlődni amelyben a belső feszültségek és az eredményesség dinamikus egyensúlyban van”.

    Gondolom ez Kecskemét sportjára is vonatkozik.

  13. ferujoe

    2016. január 27. szerda at 10:08

    Már korábban is megmondták ” a háborúhoz három dolog kell- pénz, pénz, pénz”
    Lehet itt koncepciókról beszélni, csak ezzel a szabadidő telik.Amíg a város komolyabban nem támogatja meg a felnőtt versenysportot anyagilag, addig itt semmi jóra ne számítson senki.
    Adamik tanár Úr kifogásolja a bimbum sportot, de ez is kell.A sport beletartozik a kultúrába.Ő a tömegsportot helyezi előtérbe, az iskola sportot, mert ő ebbe van benne/tudom, egyesületi szinten is ott van/.Elfogult a gyerekekkel, mint én is.
    Még egyszer lehet itt tanácskozni, vitázni, de pénz nélkül ez értelmetlen.
    Hol a pénz?Itt szóba került a 38,5 milliós támogatás.Mondok erre egy ellenpéldát.A pesti kupolából letelefonálnak a kecskeméti önkormányzathoz, hogy a gyűlésen szavaztassák meg a vizes vb. reklámfilmjének elkészítését.Ez meg is valósul.Ez a 30 másodperces film 55,8 millió forintba került a kecskeméti embereknek, ennyivel kevesebbet kaphat Kecskemét sportja.Kecskemét ebből semmit se profitál.Ez az eljárás a régi időkre emlékeztet.Jó az illetékes ezért kint volt a kazanyi világbajnokságon jutalomból.Neveket direkt nem írtam.
    Tegnapi történet.Megtörtént a Megyei Diákszövetség diákolimpiai bajnokainak a díjazása.Magasztalták a Diákszövetséget megyei és országos szinten.Így támogatja anyagilag, meg úgy támogatja a diáksportot.Tavaly az iskola igazgató azt mondta nekem, hogy jó lenne ha gyerek elindulna az országos versenyen, ami Győrbe volt, és vigyem már el, mint szülő.Tudomásom szerint ilyen szinten már a KLIK minden költséget áll.A tanárnő elmondta, hogy anyagi fedezet nincs rá.Ugyan így történt a tavalyi másik országos döntőn, ami Gyöngyösön volt.Nincs ezzel semmi baj, csak akkor ne mondjuk már el hangzatos szavakkal a Diákszövetség helytállását.
    Zárszóként még egy példa.Az idei tanévben az Országos Diákszövetség nem rendezi meg a Diákolimpiát olyan sportágban, mint az úszás.Galamb tanárnő utolsó szavai jól hangzottak, csak ilyen döntések miatt nem fog beteljesülni.Nem lesznek Hosszú Katinkák díjazottak.

  14. Strongest

    2016. január 27. szerda at 12:19

    Nem szeretem ezt a bimbum sportozást, már csak azért sem, mert meg kell nézni, mely csapatoknak van országosan a legmagasabb átlagnézettsége. A 2015-ös statisztika legjobb 10 csapata közé, 3 nem futball klub tudott beférni, a győri és a veszprémi kézilabda, valamint a fehérvári hoki. Ennyi, a többi mind futball stadion. Ennyit a bimbum sportról, meg az igényekről. Nem a Premier Liga a magyar futball, de mégis kíváncsiak rá, még azok is, akik csak köpködni szeretik.
    A sportkoncepcióval én is úgy vagyok, mint annak a bizonyos barna végterméknek a pofozásával. Lehet beszélni róla, meg ragozni a semmit, de igazából nagyon egyszerű a képlet. Az önkormányzatnak döntést kell hoznia róla, hogy mely sportágakat akarja kiemelten támogatni, majd ahhoz kell gyűjteni a szponzorokat, támogatókat is. Nem lehet elvárni, hogy mindent egyedül csináljon, de vannak olyan kitűnő példák (lásd: nyíregyházi foci pédául), ahol erőteljesen, több évre szólóan odaállnak valami mellé együttműködési szerződéssel. Abban benne vannak a konkrét számok, így több évre tervezhet egy alappal a klub. Ehhez jöhetnek még a szponzorációs szerződések, ami az önkormányzat érdeke is.
    Úgyhogy lehet itt koncepciózni, csak pénz nélkül értelmetlen.

  15. KecskemetiZONA

    2016. január 27. szerda at 13:35

    Erős túlzásnak tartom, hogy Kecskemét képviselő testülete egy telefonra 55,8 millió forint támogatást megszavaz, szerintem adminisztratív folyamat nélkül nem megy. Mivel ellenzéki részről egy mukkot nem olvastam arra következtetek,Kecskemét profitál a filmkészítés szponzorálásából.

    Az meg, hogy egy vagy több kecskeméti illetékes tapasztalat szerzés végett kimegy a kazanyi világbajnokságra természetes, állítólag a 2017-es budapesti vizes VB. rendezésekor Kecskemétre nagy feladatok várnak, a lebonyolítási praktikákat nem árt egyenesből megismerni. Lehet, hogy nekünk irritáló, de szerintem ez máshol is így működik.

    A problémát, megoldást valószínűleg máshol kell keresni.

    A sportkoncepció részleteit egyelőre még nem ismerjük.

    Jó lenne, ha Ujhidy Tibor nem csak sértettsége okán, hanem ebben a témában is megszólalna.

  16. adamikzoli

    2016. január 28. csütörtök at 08:16

    Úszás lesz a diákolimpián! Kiírás az mdsz.hu oldalon. Nincs elég pénzük ez tény, így levettek a programból ( nem csak úszásban). Van egy sor sportág ahol a szakszövetség rendezi a diákolimpiát.

  17. ferujoe

    2016. január 28. csütörtök at 08:51

    Az én lányom igazolt 12 éves úszó.Mivel ő “A” kategóriás, tehát neki nem lesz.Ez tény, ezért írtam hogy nem lesz olimpia a részére.Az igaz, hogy az “amatőröknek” megtartják.Akik komolyan sportolnak, azoknak nem rendezik meg.Bravó.
    Zolibá!Az információm elég hiányos. Letudnád írni, mit jelent az, hogy a szakszövetség rendezi a diákolimpiát, gondolom az igazoltaknak.Ez a hír még az úszóknál sehol se jelent meg.

  18. portas

    2016. január 28. csütörtök at 13:29

    Stongest,

    Ez a nézettségi dolog listája nem bizonyít semmit sem.
    Majd ha mondjuk a Barcelona azt nyilatkozza, hogy nem tud versenyezni a Fradi, vagy az Újpest pénzügyi helyzetével, akkor megnézném hányan lennének egy foci meccsen. Ezt csak azért írtam le , mert olvastam, hogy a Larvik vezetője azt nyilatkozta, hogy Ők nem tudnak versenyezni a Győrrel egy-egy játékos megtartásáért.
    Meg kell nézni, hogy csak ez a viszonylag nem nagy magyar foci válogatott mennyi embert mozgat meg. 120 ezer jegyigénylés van az EB-re. Ahogy a Győr a Veszprém országos kirakat csapat, ugyan úgy kellene legalább 1-2 ilyen csapat Kecskeméten is az itteni szinten. Az mégis csak nevetséges, hogy egy Csurgónak nemzetközi szinten folyamatosan szereplő csapata van, miközben az általam kb 50 éve szeretett és nyomon követett kecskeméti csapatsportokban egy nyavalyás legalább 3 meccsig tartó nemzetközi szereplés nem adatott meg. Ez felháborító és mindenkit elgondolkozásra kényszerítsen aki ebben aktív szerepet vállalt. Sajnos még egyéni sportágakban is meg kell kérdeznem, hogy hol az ökölvívás, birkózás, cselgáncs, teke, vagy atlétika?
    Ennek az 50 évnek minden évében hangoztatták, hogy milyen fontos az utánpótlás. Lehet itt akármit beszélni, csak az eredményes versenysport vonza a fiatalokat, enélkül csak tömegsportról beszélünk.
    Hogy lett 800-1000 gyerek a focinál? Persze ez is csalóka , mert ennek sajnos igen nagy része azért focizik, mert a szülők nem akarják, hogy egész nap a szobába üljenek. Persze ez is nagyon jó dolog, de hogy ezekből focista nem lesz az biztos. Dől a pénz a kosár utánpótlásra, hol az eredmény? Majd másfél milliárdot ráköltenek az uszodára. Kérdezem minek? %-10 éves gyerekeknek nem felel meg az iskola tornaterme? Ki fogja nézni a fedett lelátón a 100 métert 15 másodperc alatt futó, vagy a 4 métert ugró atlétát?
    Igen fel kel állítani hosszú távú stratégiát, cselekvési tervet, fel kell állítani prioritásokat és ezeket végig kell vinni. Persze ez úgy nem megy, hogy minden sportág, sportvezető álmait ötleteit be kell építeni , mert akkor az lesz ami most van mindenkinek egy kicsit és senki nem jut sehova. Az azért tragédia, hogy Kecskemét nem tud megtartani 6-7 kosarast, 7-8 röplabdást. Vagy fociról már ne is beszéljek, viszonylag kevés pénzből meg lehetett volna menteni a foci csapatot, de itt hagyták lenullázni a sportágat akkor amilkor dől a lé a fociba. Viszont így legalább rengeteg pénzből sok év múlva talán megközelíthetjük azt ahol voltunk. Addig meg hülyítjük az embereket ilyen MTK-s sztorikkal. Egy Fradinak 3 év kellett, hogy vissza kerüljön az NB 2-ből az élvonalba. Hol vagyunk mi még az NB 3-tól is.

  19. KecskemetiZONA

    2016. január 28. csütörtök at 15:02

    Egyáltalán nem vagyok ellene, hogy a régi uszoda helyén kosárlabda stadion épüljön, de mi, akik ott töltöttük mindennapjainkat tapasztaltuk, hogy az üzemeltetés során milyen gondok adódtak, a karbantartók a tetőre sem mertek kimászni. Nem lennék meglepve, ha a felújítás során rádöbbennének, hogy jobb az egészet felrobbantani és helyette egy újat építeni.

    Ez csak egy észrevétel, inkább higgyünk a szakembereknek, legyen egy új impozáns sportcsarnokunk.

    Egyetértek “portással”, készítjük a nagy beruházási terveket, lesz új atlétikai és labdarúgó stadionunk, sportcsarnokunk, aztán kapkodjuk a fejünket mint Kkfházán, hogy mit kezdjünk velük, nem tudjuk élettel megtölteni. A legnépszerűbbnek kikiáltott sportág, a kosárlabda mellé oda állt a kecskeméti szponzori kör színe java, és csak egy darab egy idényes bajnoki és kupa ezüstöt tudtak belőle kihozni, a másik kiemeltet, az NBI-es focicsapatot hagyták elsüllyedni, mint ahogy a vízilabda megszűnéséhet is asszisztálnak, a diáksport haldoklik, a Lánchíd beázik, az olimpiára még mutatóban sem tudtunk senkit delegálni. Szomorú tények ezek, hogy csak veszteséget vagyunk képesek termelni, hosszú távon nem tudunk egyetlen elit csapatot elgardírozni.

    Na, talán majd a sportkoncepcióban ezekről is szó esik.

  20. Ujhidy Tibor

    2016. január 30. szombat at 13:00

    Egyetlen megoldás van, hogy a város sportélete – egy-két sportág kivételével – mély álmából felébredjen. Összefogás, összefogás és összefogás. Összefogás egymással, mint sportszervezetekkel, sportvezetőkkel, összefogás a város vezetésévél, sportirányításával, összefogás a médiával. Ha az első nem teljesül, esélytelen, hogy számottevő eredményt elérjen a kecskeméti sporttársadalom. Hiába koncepció, ha nincs közös hang, közös megoldás, és valóban nem utolsó sorban, nincs több sportegyesületnek juttatott közvetlen önkormányzati támogatás. Egy picit, egy rövid időre az egyéni érdekek némi háttérbe szorításával sportvezetőinknek városi szinten gondolkodó sportvezetőkké kell válni, hogy meg tudjon jelenni a város egész sportja érdekében a konszenzusra törekvés. Utána jöhet majd, de csak utána az a sok-sok jogos, vagy jogosnak vélt saját egyesületi érdek. A külön-külön “partizánháborút” már megvívták a klubok, rendkívül szerény hatásfokkal. Változtatni kell, mert különben megint ugyanaz lesz a végeredmény, mint eddig. Főleg akkor kell és lehet megtenni, amikor a város sportirányítása belátva a múlt hibáit, igényli a sportszakma javaslatait.

  21. Karcsibacsi

    2016. január 30. szombat at 22:04

    Itt az a kérdés, hogy ki ad pénzt… Mert a város meglehetősen szűkmarkúan méri a támogatást. Sőt! Míg más városok labdarúgó stadionjaira milliárdos állami támogatásokat osztanak, a Kecskemétnek szánt nem egészen egy milliárdból is elvesznek több mint 300 milliót. És ezt a városvezetés szó nélkül hagyja…

  22. KecskemetiZONA

    2016. január 31. vasárnap at 06:55

    Kedves Tibor!

    A kivételek érdekelnének.

    Minden tiszteletem a tiéd, de olyan dolgot próbálsz az emberekbe sulykolni, ami korábban és ma sem megy. Sorstársad, “adamikzoli” is tudja, hiszen részese volt a műveletnek, a totális összefogáshoz egyszer álltunk közel, amikor hónapokig tartó erőfeszítések árán az egyesületek mindenben megállapodtak, azonban a realizálás előtt elég volt egy szikra, és perceken belül minden hamuvá lett.

    Már negyed százada az álegyenlősdi felett is eljárt az idő. Volt olyan időszak amikor az egyéni sportágak voltak a topon, akkor az asztaliteniszezők menő játékosokat vásároltak, villogtak, máskor a röpisek élveztek előnyt, a vízilabdázók például ilyennel nem dicsekedhetnek, amikor OBI osztályba jutottak azt a kis kedvezményt is megvonták tőlük, amit korábban kaptak, életben maradásuk érdekében kénytelenek voltak saját lábukon megállni. Tudomásom szerint nálunk fejlettebb országokban is az önmegvalósítás dívik.

    A központi akarattal hiába próbálsz te szembe menni, energiát kár belé feccölni, az időt, energiát hasznosabban is be lehetne fektetni. Az ellenkezés, ott benn a széksorokban az ellenzék, és az érdek képviseletek dolga. Kíváncsi lennék, a fentebb említett példákban te miként szavaztál? Lehet, hogy támogatnánk.

    Konkrétumok kellenek, nem megfoghatatlan általánosságok. Mi, sportolók, sportrajongók a pályán akarunk bizonyítani, a támogatások növeléséért ott tudunk legtöbbet tenni. Klubok küldöttei a sport munkacsoportba azért lettek delegálva, hogy képviseljék a sport közösségeket. Első sorban egymás között kellene dűlőre jutni.

    Örülni kellene, hogy a sportba ömlik a pénz, nektek pedig segíteni, hogy minden egyesület részesedjen belőle. A tagok a maguk módján biztosan támogatják törekvéseiteket. Egyenlősdi itt soha nem lesz. Inkább arra kellene ösztönözni, hogy mindenki saját portáján tegyen rendet, ne egymást piszkálja. Jó példák vannak, klubjaikért sokra képes szurkolók egymás mérkőzéseire járnak, csapataikat idegenbe is elkísérik, csak a pozitívumokat meg kellene látni, kiemelni, és kommunikálni.

    A sportkoncepcióba a szemléletváltást is be kellene építeni.

  23. Ujhidy Tibor

    2016. február 1. hétfő at 23:00

    Nekem nem kötelességem, mondom nem kötelességem, nincs benne a társadalmi munkaköri leírásomba, hogy ha a klubok nem akarnak összefogni, közösen gondolkodni a város sportjáról, akkor egyenként harcoljak értük. Hogy úgy mondjam, miért is tenném, teljességgel ellentétes az elveimmel. Intézzék a harcukat külön-külön, és a végeredmény ugyanaz lesz, mint eddig. Sok sikert kívánok hozzá. Számomra nincs fontos és kevésbé fontos klub, csak olyan klub, amelynek szívesen segítek, ha tudok. Nincs lelkiismeret furdalásom attól, csak sajnálom, ha a külön utat járó nem ér célba. Nem kell átvinni a vak embert a zebrán, ha nem akarja.

  24. KecskemetiZONA

    2016. február 2. kedd at 10:25

    Tibor, ne butáskodj, ezzel a kijelentéseddel Lujónak adtál igazat, akkor nem kell felvállalni érdekvédő funkciókat. Csinálja az aki nem a “nem kötelességem” felől közelíti meg a társadalmi feladatokat.

    Te, mint egyesületi elnök a közösségépítést szenzációsan bonyolítod.

    Viszont ha a pluszban vállalt pozícióid felől nézem, a közösségedbe tartozó vak embereknek nem mondhatod, hogy nem viszed át a zebrán, szerintem el kell magyarázni, miért érdemes átmenni a túloldalra, ahol a többiek tartózkodnak, és mik az elvárások. Talán még egy világtalan is megérti.

    Én hívatlanul is rendezvényeidre járó, bálozó sportember vagyok, kívánom, hogy lendületed ne csökkenjen, de úgy érzem, a fentieken érdemes lenne elgondolkodnod.

    Itt van mindjárt egy érdekes feladat.

    A labdarúgóknál most zajlik egy összefogási folyamat.

    Mint érdekvédőnek, városi sport munkacsoport tagjának érdemes lenne a kártyákba betekinteni, és ha érdemes, példaként a nyilvánosság elé tárni.

    A hírös rádióriporter, volt MLSZ elnök, Szepesi György a kitüntetése alkalmával azt tanácsolta: “Végül annyit szeretnék megemlíteni, rendkívül fontos, hogy a labdarúgás sikeres legyen. Mert ha a futball fönn van, a többi is fönn van! Bármennyire is sikeresek vagyunk az úszásban és a vízilabdában, ez csak a futballal együtt teljes!”

    Szavait, a vízilabda mellőzésével le lehet fordítani kecskemétire is.

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés

Hozzászólás