kesport.hu
Ne hagyd ki

Dorcsák: Mindent megteszünk az aranyért!

dorcsák lajos

Csütörtökön, 19.30-kor rendezik az idei férfi röplabda Magyar Kupa döntőt, mégpedig Érd Arénában. A Kecskeméti RC ellenfele a bajnoki listavezető Fino Kaposvár lesz.

Tavaly a somogyiak nyerték a Magyar Kupát, most itt a lehetőség a kecskemétieknek a revansra. A KRC csapatkapitánya, Dorcsák Lajos így látja az esélyeket:

Amikor nyáron elkezdődött a felkészülés még távolinak tűnt a Magyar Kupa döntő. Gondoltad volna, hogy ezzel a fiatal kerettel eljuttok idáig?

– Ha gondolni nem is, de reménykedtem, főleg hogy én ezt a cél tűztem ki magamnak, mert elég maximalista típus vagyok. Miután megláttam a sorsolást, megfordult a fejemben, hogy akár a döntőig is menetelhetünk. A Dág-Kazincbarcika összecsapás után végül a Dág együttese jutott ellenfélül számunkra az elődöntőben. Szerencsére oda-vissza simán meg is tudtuk őket verni. Meglepetés volt sokak számára, hogy ilyen sokáig eljutottunk, de legbelül szerintem mindannyian bizakodóak voltunk már az alapozás elején.

Hogyan értékelnéd az eddigi teljesítményeteket?

– A kupában száz százalékosak vagyunk szettveszteség nélkül, ezzel kapcsolatban sok negatívumot nem tudok mondani, hiszen az eredmények magukért beszélnek. A bajnokságban eddig két vereségünk van. Augusztusban aláírtam volna, hogy február elején ilyen legyen a mutatónk, hiszen másodikok vagyunk a tabellán. Voltak jobb és rosszabb mérkőzéseink, de úgy érzem, ez a kupadöntő most ugródeszkaként szolgál, hogy tovább fejlődjünk a játékban. Talán az év eleje nem úgy sikerült, ahogy azt elvárta volna tőlünk Gyurkó Sándor, sőt magunkkal szemben sem lehetünk elégedettek. Igaz mindegyik találkozót megnyertük, de a mutatott játékunk hagy maga után némi kívánnivalót.

Tehát a januári játékkal nem vagy igazán elégedett. A kupadöntőre újra visszatér azért a régi formátok?

– Persze, mindenképp! A csapat nagy része most játssza élete első kupadöntőjét, ez egy plusz motiváció, szerintem mindenki sokkal többet fog kihozni magából. Veszítenivalónk igazából nincsen, mert az ezüstérmet senki sem tudja tőlünk elvenni. Mivel semleges pályán zajlik az összecsapás, így több esélyünk van elkapni a Kaposvárt. Mindent megteszünk azért, hogy mi örüljünk a végén az aranynak. Már két hete csak ezen dolgozunk, bízom a csapatban!

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés

Hozzászólás