kesport.hu

Az éllovast fogadja a KTE-Kisokos

DSC_8666

A kecskeméti férfi kézilabdázók 2016-ban még nem hibáztak, ám ezúttal nagyon nehéz feladat vár rájuk pénteken 19 órától.

Három győzelem és egy döntetlen a tavaszi félévben a KTE-Kisokos mérlege eddig. Pénteken a listavezető Levendula Hotel Algyő FKSE érkezik hozzájuk a Messzi István sportcsarnokban, igaz egyik kiemelkedő játékosukra, Laluska Balázsra nem számíthatnak.

– Természetesen a mérkőzésnek nem mi vagyunk az esélyesei, de nem feltartott kézzel állunk ki a bajnokaspiráns ellen – kezdte előzetesét Ocsovai Zsolt vezetőedző. – Mindent megteszünk, hogy a mérkőzést megnyerjük. Az előző héten nehezen tudtunk győzni Füzesabonyban, ellenben az Algyő simán megverte a Balassagyarmatot. Bízom benne, hogy a hazai pálya és a közönség segítségünkre lesz ebben a kiemelten fontos csatában. Milovits Máté sérülése és elvesztése nagy érvágás számunkra, de azért vagyunk csapat, hogy ezeket a dolgokat áthidaljuk. Ha mindenki 120%-on fog tudni pörögni, akkor ismételten tudunk meglepetést okozni. Minden szurkolót szeretettel várunk a mérkőzésre, nagy szükségünk lesz a buzdításukra!

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés

Hozzászólás