kesport.hu
Ne hagyd ki

Két kiállítás és négy gól a KHTK kecskeméti meccsén

DSC_9325

Pár másodpercen múlt a listavezető Kiskunfélegyházi HTK sikere a Kiskőrössel szemben. Képekkel!

Az intenzív esőzések miatt a kiskunfélegyházi füves pálya alkalmatlan a játékra, így Kecskeméten, a Műkertben csapott össze a Kiskőrössel a KHTK.

Az első találatra a 22. percig kellett várni, ekkor Mizsei volt szemfüles, s kihasználta Frittmann kapus hibáját, aki egyenesen a támadóhoz gurított, így a kiskunfélegyházinak csak az üres kapuba kellett lőnie, 1-0. Az első 45 percben több találatot már nem is láthattak a szurkolók, ám a folytatásban felgyorsultak az események. Mizsei buktatásért, majd reklamálásért kapott egymás után két sárga lapot, így idő előtt mehetett zuhanyozni. A Kiskőrös pedig köszönte, s ki is használta az emberelőnyt, s az 59. percben egalizált Fülei révén, 1-1. Megfogyatkoztak azonban a kiskőrösiek is, a 68. minutumban Somlyainak villant a piros kártya, így nem csak az eredmény, de már a játékosok száma is megegyezett mindkét oldalon. A hajrában a Kiskunfélegyháza dominált, Katona 83. percben lőtt szép gólja után szinte biztosra volt vehető a három pont megszerzése, de a sajtot a végén kiénekelték a szájukból, ugyanis a ráadásban egy nagy védelmi baki után Pohankovics gyötörte be a lasztit, ezzel kialakítva a 2-2-es végeredményt.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés

Hozzászólás