kesport.hu

Saját magát verte meg a KTE-Kisokos

DSC_8725

Rengeteg büntetőt hagyott ki a kecskeméti férfi kézilabdacsapat, s ezek meg is bosszulták magukat.

Az első lehetőség a Fradi előtt adódott, amit könyörtelenül kihasználtak, míg a kecskemétiek egy kihagyott büntetővel, és egy felső lécen csattanó lökettel hangolódtak, igaz eztán Füleki már megzörgette a vendégek hálóját. Mindkét gárda teljes erőbedobással játszott, nem kímélték egymást a játékokos, ennek köszönhetően a 8. percben a Kecskemét már a negyedik büntetőt lőhette, ám csupán egyet tudtak ebből értékesíteni. Kőkemény védekezéssel operált a Ferencváros, a hazaiak pedig nehezen találtak rést a falon, így bár sokáig 2-2 állt az eredményjelzőn, a zöld-fehérek támadásról-támadásra lépkedtek el, és a félidő derekán három találattal vezettek, 4-7. Ocsovai Zsolt Kisék Mátét állította a kapuba, a vendégek pedig megtorpantak, sőt kétszer a kapufát találtak el, míg a hírös városiak lendületbe jöttek, így a 18. percben egalizálni tudtak, 7-7. A fővárosiak időkéréssel törték meg a hazai rohamokat, majd villámgyorsan két gólt rámoltak, így a hazai oldalon szintén időkérés következett. A hetek óta kiválóan játszó Éliás most is remekelt, hatalmas góllal vétette észre magát, majd Gyárfás dupla kapufája után Miss tudott egyenlíteni, 10-10. Az utolsó percben újra büntetőt hibázott a KTE-Kisokos, de egy Fradi-támadásra még maradt idő, amiből egygólos vendégelőny alakult ki a szünetre, 11-12.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

A fordulás után is magas hőfokon égtek a csapatok, ismét a vendégek szerezték meg az első találatot, de Füleki, majd Miss góljával már újra iksz állt az eredményjelzőn, 13-13. Ezt követően sokáig fej-fej mellett haladt a két együttes, de a hazaiak begyújtották a rakétákat, és átvették a vezetést. Füleki szemfüles passzát Burik értékesítette, majd Petrik-Varga a tőle megszokott módon, remekül szállt be a mérkőzésbe, s találatával először háromgólos előnyre tett szert a KTE-Kisokos. Nem tudták igazán megbecsülni előnyüket, és rövid időn belül ismét feljöttek a zöld-fehérek, 20-20-nál pedig beérték a Kecskemétet. A Fradi agresszív játékára jó példa volt, hogy Scheuring mezét úgy megtépték, hogy össze kellett ragasztani, a szabálytalanságért járt is piros lapos kiállítás. Emberelőnyben támadhatott a hírös városi alakulat, de megint elbaltázták a lehetőséget. Szerencséjükre a budapestiek keze is megremegett, Zaklajda a legjobbkor hárított. Egészen az 55. percig nem született gól, aztán Szabó Balázs remek passzából Petrik-Varga csikart ki hétméterest, Miss pedig értékesítette azt, 21-20. Füleki parádézott az utolsó percekben, gólt, majd büntetőt harcolt ki, de jött a dráma, s a hatodik kihagyott hetes. Az utolsó támadás joga a Fradié volt, akik végigjátszották a maradék időt, s be is találtak, így 22-23-ra nyerni tudtak a rangadón.

Edzői szemmel

Adorján Gábor (FTC): – A saját csapatomnak és a Kecskemétnek is gratulálni kell a maihoz. Egy egész jó sebességű mérkőzést játszottunk, a végén a szerencsésebb csapat nyert. Tudtuk, hogy szoros lesz ez, mert a kecskemétiek az Algyővel és Nyíregyházával is jó meccset játszottak, sőt az egyiket sikerült is megnyerniük. Sajnos azok a hibák előjöttek, amiket megbeszéltünk, és nem szabadott volna elkövetnünk. A végére egy kis szerencsével, és egy nagyon jó kapusteljesítménnyel sikerült győznünk. Kis különbség van a két csapat között, azt gondolom, hogy egy üde színfoltja az NBI/b keleti-csoportjának a kecskeméti együttes.

Ocsovai Zsolt (KTE-Kisokos): – Nehéz egy ilyen mérkőzés után bármit is mondani, ezt a meccset most mi veszítettük el. Hat hétméteres hagytunk ki, ez talán mindent elárul. Egy ilyen csapattal szemben senkinek sem lett volna esélye nyerni ennyi hibával. Abszolút rajtunk múlt ez a mérkőzés, nagyon sajnálom, csalódott vagyok, mert a fiúk jól küzdöttek és hajtottak. Dolgozunk tovább, készülünk a két hét múlva esedékes mérkőzésünkre. Köszönöm a szurkolóknak, hogy ismét ilyen sokan kijöttek!

KTE-Kisokos – Ferencvárosi TC 22-23 (11-12)

Kecskemét: Petrik-Varga 1, Miss 7/3, Horváth A. 1, Burik 2, Éliás 2, Füleki 6, Scheuring 3/1.

Hozzászólások

  1. KecskemetiZONA

    2016. március 18. péntek at 22:28

    A kiemelt kluboknak jó lesz, ha összekapják magukat, mert kézilabdázóéknál valami nagy dolog készül.

    Már az alsó karéj is megtelt, a zsűrivel szembeni oldalon is többen voltak, mint előzőleg.

    A vereséget mindenki a kihagyott hetesekre vezeti vissza, pedig voltak elpuskázott óriási helyzetek is.

    Az utolsó percek történései azt mondatják velem, a profizmust még tanulni kell, olyan nem fordulhat elő, hogy a rutinosak közül a sorsdöntő büntetőt senki nem vállalja, egy sztárnak minden körülmény között produkálnia kell, a felelősséget nem ruházhatja át másra.

    Az FTC kapusainak mozgását le lehetett volna lesni, ahogy ők tették, ráálltak a lövéseinkre.

    A szurkolótábor fantasztikus, drukkoltak ott kicsi és nagy labdarúgók, foci, kosárlabda, röpi törzsszurkolók, hölgyek jó néhányan, önkormányzati képviselő is.

    Az erőnléttel sem lesz gond, arról a A Mercedes-Gyár Kecskeméti Labdarúgó Akadémia kondi edzője, Borbély Erik gondoskodik, aki mellesleg a Tiszakécske kézilabda csapatában még aktív játékos.

    Alakulgat a KISOKOS és családi társasága!

    Lényeges momentum, van már nagydobos utánpótlás is!

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés

Hozzászólás