kesport.hu

Elkezdődött a régi uszoda átépítése

Mindezt szombaton este Ivkovicsné Béres Tímea jelentette be a Mercedes-Benz Gyár Kosárlabda Akadémia gáláján.

Az akadémia vezetője beszédében elmondta, hogy négy éve folyamatosan azon dolgoznak, hogy minél szélesebb bázist alakítsanak ki, hiszen akkor lehet sikeres majd az elitképzés, ha már a tömegesítés megtörtént. A 600 akadémista gyermek mára már olyan körülmények között edzhet, amelyek megfelelnek a követelményeknek, a szakemberek pedig folyamatos tréningeken képezhetik magukat. Régiós együttműködés is beindult a Bács-Kiskun Megyei Kosárlabda Szövetség és a KTE-Duna Aszfalt segítségével. A térség kosárlabdacsapatai között beindult egy folyamat, amely versenyekben, tréningekben is már kézzel foghatóvá vált. Mint kiderült, április elején megkezdődtek a régi városi uszodában a munkálatok, így ha minden a tervezett ütemben alakul, akkor 2017 nyarán már átadják a sportkomplexumot, amely nem csak a kosárlabdázók részére kínál majd lehetőségeket.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Szemereyné Pataki Klaudia polgármester elmondta, hogy a városvezetés számára fontos a sportélet, kiemelten az utánpótlásképzés. Mint elmondta, ez már eredményekben is megmutatkozik, s a hamarosan épülő egyetem is lehetőségeket kínál majd arra, hogy a tehetséges fiatalok itt maradhassanak a hírös városban középiskolai tanulmányaik után. Hozzátette, hogy a városi uszoda átépítése 30%-os városi támogatással valósul meg, ám a 700 milliós beruházásból még hiányzik 200 millió forint, így arra biztatta a jelenlévő vállalkozókat, hogy a TAO adta lehetőségeket kihasználva álljanak a projekt mellé.

Az MKOSZ részéről Bodnár Péter főtitkár mondott beszédet, amelyben kihangsúlyozta, hogy Kecskemét volt az egyik város, amely legkorábban felismerte a TAO-ban rejlő potenciált. Ennek ékes bizonyítéka, hogy már számos iskola öltözője és pályája megújult.

A névadó Mercedes-Benz Gyár igazgatója, Christian Wolff további sikereket kívánt az akadémiának, s biztosította a jelenlévőket, hogy a kecskeméti sportra a továbbiakban is ügyelni fognak a társadalmi szerepvállalás jegyében.

Hozzászólások

  1. Lujo

    2016. április 16. szombat at 20:13

    Ez eddig rendben van, de mi lesz a több mint 3 éve huzodó széktói stadion felujitásával???

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..