kesport.hu

Társadalmi tanácsadók is segítik ezentúl a Mercedes KA munkáját

Szerdán a Városháza dísztermében ünnepi hangulatban kértek fel öt, szakmájukban kiemelkedő kecskemétit, hogy segítsék a fiatal kosarasok jövőjét.

Az ünnepséget Szemereyné Pataki Klaudia polgármester asszony nyitotta meg, aki érdekességekkel tűzdelt történelmi bevezetést tartott a díszteremről a fiatal kosárlabdázóknak. Beszédében elmondta, hogy korábban ő maga is űzte a sportágat, ezért is elkötelezett támogatója az Akadémiának. Mint kiemelte, bízik benne, hogy a fiatalok a sporton keresztül megtalálják az élet boldog pillanatait, amelyek szükségesek ahhoz, hogy egészséges, érett felnőtté váljanak.

A Mercedes-Benz Gyár Kosárlabda Akadémia vezetője, Ivkovicsné Béres Tímea a társadalmi tanácsadók fontosságát hangsúlyozta:

“Rengeteg inger vesz körbe bennetek, rengeteg esemény zajlik körülöttetek, és a mai világban nagyon nehéz különbséget tenni jó és rossz között, nagyon nehéz megtalálni azt az utat, ami igazán nektek való, ami igazán a céljaitok felé vezet. Ezért mi úgy gondoltuk, hogy szükségünk van személyes példákra, olyan értékes, tartalmas életpályákkal rendelkező emberekre, akik nektek utat tudnak mutatni, és amikor mi is elbizonytalanodunk segíteni tudnak nekünk. Akik nap mint nap életeket mentenek, vagy életeknek adnak értelmet, és nekünk mindig példával szolgálnak. Úgyhogy nagyon köszönjük nekik, hogy elvállalták ezt a feladatot, és segítenek nekünk egész évben, ha szükséges a gyerekekért mindent megtesznek.”

A testületi tagok kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy gyermekekkel foglalkozzanak. Megválasztásuk után azonnal meg is bízták őket az első feladattal. A kosaras gyerekek körében meghirdettek egy pályázatot az Akadémia jelmondatának megalkotására. A beérkezett ötletek elbírálásában már a társadalmi munkában dolgozó testület fog közreműködni.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

A Társadalmi Tanácsadó Testület öt tagja:

Dr. Kelemen Edit

Csecsemő- és gyermekgyógyász, neonatológus, gyermekpulmonológus, a Bács-Kiskun Megyei Kórház Csecsemő- és Gyermekosztályának osztályvezető-helyettes főorvosa, aki 2012-ben Aranyanyu-díjat, 2013-ban pedig a legfontosabb szakmai díjak egyikét, az Astellas-díjat nyerte el.

Csorvásiné Farkas Anna

Kosárlabdázó, több mint 100-szoros magyar válogatott, Európa-bajnoki bronzérmes, világbajnoki 6. helyezett játékos. 23 évig játszott a kecskeméti kosárlabda csapatban, férje is élvonalbeli kosárlabdázó volt, mint ahogy mindkét fia is az lett.

Dr. Gyenes Vilmos

Gyermekgyógyász, kardiológus, a Bács-Kiskun Megyei Kórház Csecsemő- és Gyermekosztályának osztályvezető-helyettes főorvosa, a nagyhírű budapesti Bethesda Gyermekkórház kardiológiai ambulanciájának főorvosa, a Fornetti Szívbeteg Gyermekekért Alapítvány kuratóriumi elnöke.

Farkas Gábor

Kecskemét Díszpolgára, az Európa Jövője Egyesület elnöke. Kezdeményezője, főszervezője az immár 25 éves Európa Jövője Nemzetközi Gyermektalálkozónak. A város civil életének kiemelkedő tagja. Kitüntetései közül kiemelkednek a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje, illetve Európai Parlament Elnökének az Európai Polgár Díja.

Csík János

Kecskeméti születésű népzenész, az 1988-ban életre hívott Csík Zenekar alapítója, a magyar népzenei élet meghatározó alakja, a Kodály Iskola tanára. Zenekarával számos rangos elismerés között megkapta a Magyar Örökség díjat, a Prima Primissima Díjat, 2013-ban pedig a Kossuth-díjat. Csík Jánost 2010-ben a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével tüntették ki.

12 hozzászólás

  1. Lujo

    2016. június 8. szerda at 20:29

    Oké! Rendben van! De a labdarugókat miért nem segitik, azok sokkal joban ráutaltak?!

  2. KecskemetiZONA

    2016. június 8. szerda at 21:02

    Gratulálok, az ötlet szuper, sikeres munkát kívánok.

  3. portas

    2016. június 9. csütörtök at 08:54

    Annyira nevetséges, hogy miféle akciókkal próbálják elterelni a figyelmet arról a tényről, hogy Kecskeméten le lett nullázva a sport.
    Mindenki aki szereti a sportot az támogathatja sokféle módon , de legalább azzal, hogy jegyet vált, de ebből ilyen dísztermes díszpinty kiállítást szervezni számomra egyszerűen nevetséges.
    Sokkal nagyobb fogadást lehetne évente rendezni a Kecskemétről éppen távozó sportemberebnek. Ami már meg van azt hagyjuk megpusztulni ( foci, az egész női sport, oszlik a férfi röplabda) helyette álmodozunk vízilabdáról, rögbiről, utánpótlás akadémiákról.
    Kinek nevelnek ezek az akadémiák? Mikor lép színre már fel végre az első tehetség?

    • Strongest

      2016. június 9. csütörtök at 11:23

      Egyetértek. Ez az egész rendezvény egy nagy lufi. Sajnos ott tart Kecskemét sportja, hogy ennek is ekkora hírverést kell csapni.

  4. adamikzoli

    2016. június 9. csütörtök at 09:06

    Szerintem semmi baj evvel a rendezvénnyel. A kosarasok ügyesen építik fel magukat, jó ötletekkel. Nyilván azok a sportágak amelyeknek nincsenek ennyire erős kapcsolatai a városházával nehezebben jelennek meg. Remélem egy sportág megítélését az eredmények és a szakmai munka alapján ítélik meg a döntéshozók. 10-én a sportfórumon ( amin sajnos nem tudok ott lenni), lehet ötletelni. Annyira persze nem bonyolult,de hátha mozdul előre a dolog :)

  5. KecskemetiZONA

    2016. június 9. csütörtök at 21:17

    Szerintem a kosarasok és a kézilabdázók követésre méltóan kommunikálnak, érdemes követni őket.

    Városunkban két akadémia működik, a kosarasok elsőként kiemelkedő tehetségei a mellékelt képes albumban megtalálhatóak, a focisták aktuális válogatottja a nemzeti csapat tagjaként hamarosan japánba utazik. Várhatóan lesz ennél jobb hír is.

    A sportfórumon egy elfogadott sportkoncepciót tárnak a nagyérdemű elé, mit kell ezen megvitatni?

    Végre kell hajtani, nem ötletelni.

    És ez így is történik, Kecskemét utánpótlása és tömegsportja ügyesen építkezik, három sportág reprezentánsát kiemelten támogatottak közé soroltak.

    Ha a fórumon előállnak egy tucat ötlettel, mi lesz a sorsa?

    Mondok három, nem bonyolult ötletet:

    1./ Hozzák nyilvánosságra, a kiemelt férfi röplabdának milyen sorsot szánnak, pályájukat a választási ciklus végéig mekkora kondíciókkal támogatják?

    2./ Segítsék a KVE-t, hogy a felnőtt férfi vízilabda csapat ősztől elindulhasson az országos bajnokságban.

    3./ Váltsák valóra a beharangozott terveket, két éven belül legyen NBII-es profi focicsapat, akkorra épüljön meg az ígért szurkolóbarát Széktói Stadion.

  6. KecskemetiZONA

    2016. június 10. péntek at 20:57

    A sportfórum lezajlott, mondom a válaszokat.

    – A kecskeméti röplabda többet kap mint amire számítani lehetett.

    – Felnőtt vízilabda csapat támogatásra nem számíthat, viszont a KESI póló utánpótlás nevelésben kedvező fordulat állhat be, a sportigazgató szerint, nyolc év múlva kecskeméti játékos utazhat az olimpiára. Ahhoz, hogy én azt megéljem elég sok kalóriát kell ledolgoznom.

    – Labdarúgásunkról annyit: a fociszurkolóknak nem tudok jó hírrel szolgálni, jó lesz a talpra állás művészetét gyakorolni, labdarúgóink nagy önkormányzati támogatásra nem számíthatnak.

    További lényeges kérdés: megépül az új atlétikai stadion, jelenleg a tervezési stádiumban van.

    Főmenü a jövő idényre: lesz manna, jó kosárlabda csapatot biztathatunk, a szurkolói buszra lehet helyet foglalni.

    Ennyi.

    Karcsibacsi, járhatunk a KLC-KTE SI meccseire, na meg a Hírös-ÉP SC találkozóira, ahol majd a közelmúlt helyi ászai játszanak.

    • Karcsibacsi

      2016. június 10. péntek at 23:47

      Köszönöm a beszámolót. :) Majd megbeszéljük.
      Én foci terén az önkormányzattal kapcsolatban alapból szkeptikus vagyok. Saját erőből kell az NBIII-as feljutásra esélyes csapatot összehozni.
      Bízom benne, hogy megye III-ban ezüstérmes csapatunk ősztől a megye II-ben szerepelhet, mögötte ifivel (akik reményeim szerint a Hetény ifijeként most tavaszra szépen összeállt csapat lesznek).
      Elviekben felmerülő kérdésem: Ha jövőre a KLC nem jut fel a megye I-ből és a KLC-KTE SI megnyeri a megye II-t, akkor két “KLC” lesz/lehet a megye I-ben? :)

      • Strongest

        2016. június 11. szombat at 17:07

        Az lenne a totális szégyen már a város futballjának, ha két kecskeméti csapat indulna egy osztályban. széthullás utolsó mozzanata. máshogy fogalmazva, ott le is húzhatjuk a rolót kecskeméti foci címszóval, sőt a stadiont is elbonthatják. se pénz, se célok, se jövőkép, marad az amatőr labdázgatás.
        Azért bízom benne, hogy nyáron jó híreket olvashatunk.

  7. KecskemetiZONA

    2016. június 11. szombat at 06:58

    Karcsibacsi, jól látod a dolgokat, mindenkinek magának kell kivívnia az elismerést. A a sportfórumon is az egyik háttérbeli szándék az volt, hogy a sportágak előnyöket vívjanak ki maguknak. Érzésem szerint hatványozottan igaz ez a labdarúgásra, úgyhogy jó lesz mihamarabb összekapni magukat, egységbe kovácsolódni és a sportág megmentésén munkálkodni. Úgy, ahogy azt a jelenlévő városvezetők egy másik sportág esetében is javasolták. Persze ahogy az a sportkoncepcióban rögzítve vagyon, meg a fórumon is tapasztalni lehetett, külön utasok mindig lesznek. Elvben KLC-KTE SI választhatja ezt a lehetőséget, hiszen a KLC Kft.-től külön egységként elmasírozhat akár az NBI-ig, de nem javaslom, először a hátteret kell megteremteni. Egy megye egyes csapat foglalkoztatásával viszont a KLC-KTE SI Kecskemét labdarúgásán nagyot lendíthetne. Amennyiben a KLC Kft. akkor már a profik között szerepelne. Na, de addig még el is kellene jutni. A sportért felelős alpolgármester úr egyértelműen fogalmazott, foci ügyben az önkormányzat a 2019-re tervezett NBII-re semmi féle garanciát nem tud adni, tehát labdarúgóknak a harcot először házon belül kell megvívni.

    Hajrá fiúk, fel a küzdelemre, a szünetben is lehet képességeket fejleszteni!!!

  8. labda

    2016. június 11. szombat at 14:13

    Elég furcsa nép vagyunk mi, kecskemétiek. Szeretjük a sportot, hozzászólunk de, hogy valami jobb legyen azért semmit sem teszünk. Névtelen hozzászólások, demagóg szakértők. Ennyi év után megtanulhatunk volna különbséget tenni az utánpótlás és a profi sport között. (Privált tulajdonú klubbok, és önkormanyzati klubbok között, gyerekek és felnőttek között). 2016-ban élünk, ahol üzleti alapon működnek a felnőtt sportágak. Ha vannak szponzorok, tulajdonosok, akkor ehez csatlakozni fog a politika. A politikától ne várjuk el, hogy sportot építsen. Gratulálok az akadémianak, zseniális az ötlet. Minden normális kecskeméti ember felnéz erre az 5 emberre. Végre nem a politikusok viszik a prémium helyeket, hanem integrálódott személyiségek, akik politika mentesen vannak ott. Timea nagy tapasztalattal rendelkezik és ha jól tudom, ő az európai kosárlabda nagykövete is. Biztos onnan is vannak ötletei. A mi gyerekeink ha nem is lesznek nagy kosarasok, örülnek hogy az akadémianak a tagjai. Az iskolába akadémias sapkában járnak, akadémias pólóban alszanak. Nagyon fontos, hogy a sporton keresztül ne csak profi kosarasokat neveljenek, hanem sportszerető embereket is, akik öreg korukban a sportra pozitívan fognak emlékezni.
    Hajrá Kecskemét!

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..