kesport.hu

Felsőházba jutott több KESI-s kézicsapat is

U10-es fiúcsapat

Fiú U14 Gyermekbajnokság I. osztály – A csoport

KESI- Gézengúz UKC 22-22
KESI- Debreceni Sportcentrum 16-11

Csergő József edző: – Sikeresen zártuk az utolsó fordulót. Egy döntetlennel és egy győzelemmel fejeztük be az alapszakaszt. A téli szünet után két hetünk volt a felkészülésre. Sajnos a csapatból többen is betegek voltak, így nem tudtuk teljesen elvégezni a tervezett feladatokat. A Gézengúz UKC ellen végig vezettünk a mérkőzés folyamán. A végjáték utolsó három percében nem kellő türelemmel játszottunk, aminek köszönhetően lehetőséget adtunk az ellenfelünknek a felzárkózásra. A másik mérkőzésen szerettünk volna visszavágni a debreceni csapatnak a korábban elszenvedett vereség miatt. Elsősorban a kiváló védekezésnek és néhány remek kapusbravúrnak köszönhetően végig irányítottuk a játékot, és mgabiztos győzelmet arattunk. A csoportban a szegediek mögött megszerzett második helyezéssel maximálisan elégedett vagyok. Minden játékosomnak gratulálok és bízom benne, hogy még lelkesebben fognak készülni a következő mérkőzésekre.

Fiú U14 Gyermekbajnokság II. osztály – Badó László régió

Békés – Kecskeméti Sportiskola 23 – 16
Kecskeméti Sportiskola – Kiskunhalas UKSE 19 – 27

Leány U13 Gyermekbajnokság II. osztály – Badó László régió

Gézengúz UKC – KESI 4 – 30

Korsós Miklós edző:– Tartalékosan is magabiztosan nyertek a kecskeméti lányok. A kapott négy gól csakis a védekezésünket dicséri.

Kecskeméti Sportiskola- KIKI SKFT 27 – 14

Korsós Miklós edző: – Második mérkőzésen sem kellett sokat izgulni az eredmény miatt. A sportiskolás lányok végig uralták a pályát. A régiós bajnokság alapszakaszát veretlenül nyerték lányaink, és a felsőházban folytatják tovább.

Fiú U10 Gyermekbajnokság – Badó László régió

Kecskeméti Sportiskola – Kiskunfélegyházi HTK 19 – 2
Kecskeméti Sportiskola – Békés-Drén KC 15 – 19

Szabó Gabriella edző: – 2017 első bajnoki fordulóján van túl U10-es kézilabda csapatunk. A fiúk nagyon szépen küzdöttek mindkét mérkőzés során. Az első meccs fölényes győzelemmel zárult, viszont a második mérkőzésen a fiúk hátránnyal zártak. A Békés elleni vereség miatt semmi oka nincs szomorkodni a srácoknak, hiszen a csapat fele egy évvel fiatalabbm és még így is volt olyan pillanata a mérkőzésnek, amikor kis csapatunk kezében volt az irányítás. Büszke vagyok a fiúkra, hogy nem ijedtek meg, és az utolsó pillanatig küzdöttek! Szép volt fiúk!

Leány U10 Gyermekbajnokság – Badó László régió

Szeged I. – KESI 26-1

Keserű Szilvia edző: – Vasárnap itthon léptünk pályára Szeged első számú csapata ellen. Az emberfogásos védekezés lebénította csapatunkat, nehezen vettük fel a harcot a sokkal rutinosabb, alkatilag is erősebb csapat ellen. A gólhelyzeteinket sorra kihagytuk, bátortalanul játszottunk. Az eredmény ugyan nem tükrözi, de a lányok végig lelkesen, teljes odaadással játszottak a pályán.

Szeged II. – KESI 21-9

Keserű Szilvia edző: – A második mérkőzésünket a Szeged II. ellen bátrabban, összeszedettebben játszottuk. A védekezésünkben nagyobb csapatmunkára van szükség. Ezen a mérkőzésen is sok helyzet kimaradt, amely nagyobb összpontosítással szorosabb eredményt hozott volna. Büszke vagyok a lányokra, mert nem adták fel, küzdöttek az egész mérkőzésen, a hibákat megbeszélve készülünk a következő fordulónkra.

Országos Serdülő Bajnokság:

KTE-Kecskeméti Sportiskola – Kecskeméti Sportiskola 30 – 16

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..