kesport.hu

Kecskeméti szakember az MKSZ mesteredzői képzésén

Ismét EHF-mesteredzői képzést indított a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) nemzetközi edzőképző központja. A felvettek között a KTE-Kisokos szakmai igazgatója, Apró Ferenc is ott van.

A Magyar Kézilabda Szövetség székházában tartott évnyitón Dr. Kersch Ferenc, az MKSZ főtitkár-helyettese, a Szakmai- és Versenybizottság elnöke köszöntötte a hallgatókat, majd Prof. Dr. H.c. Mocsai Lajos, az MKSZ tiszteletbeli elnöke, a Testnevelési Egyetem rektora emelte ki a magyarországi kézilabda-edzőképzés megújulását.

– A Nemzetközi Edzőképző Központ és a Testnevelési Egyetem tevékenysége párhuzamosan, együttműködő módon újítja meg a kézilabda-edzőképzést. Egységesítjük a rendszert annak érdekében, hogy a magyar hagyományokon alapuló iskola révén kézilabda-edzőink tovább vigyék a sportág hazai örökségét, amely rengeteg sikert hozott az elmúlt évtizedekben.

Kovács Péter, az Európai Kézilabda Szövetség Módszertani Bizottságának oktatásért felelős tagja kiemelte, hogy az EHF edzőképzési alapelvei, azaz a RINCK-konvenció égisze alatt zajló magyarországi képzés példaként állítható bármelyik ország elé a kontinensen.

– A képzés talán egyik legfőbb célja, hogy erősítsük a magyar szakemberek irányába a türelmet és bizalmat. A magyar mesteredzői képzés széles körben elismert az EHF és a tagországok között.

Dr. Marczinka Zoltán, az MKSZ Nemzetközi Edzőképző Központjának vezetője hangsúlyozta, hogy az EHF Mesteredzői képzésben megszerzett végzettséget minden, a RINCK-konvencióhoz tartozó európai államban, azaz 37 országban elfogadják a legmagasabb szinten.

– Öt éve kezdtük a mesteredzői képzést, több ország is átvette a magyar képzési modult. Az oktatás mellett a mesteredző-jelöltek mentori tevékenységet is végeznek, hiszen a szakedzői képzésben részt vevő két-két hallgatónk tartozik majd a mesteredző-jelöltek szakmai felügyelete alá. Miután 2020-tól EHF-előírás lesz a mesteredzői képzettség a válogatott versenyeken és a kupamérkőzéseken dolgozók felé, ezért is fontos, hogy a már meglévő 31 magyar EHF mesteredzőhöz minél több fiatal kolléga csatlakozzon. A szakedzői képzéshez képest a trénerek ezen a szinten már tanulnak csapatépítést, edzői team vezetést annak érdekében, hogy készen álljanak válogatott csapatok, vagy éppen elitklubok vezetőedzői teendőit is ellátni. A 160 órás képzésben az 54 órás általános sporttudományi oktatás mellett 106 órában a kézilabda egyes részterületeire helyezzük a hangsúlyt.

Az EHF mesteredzői képzésbe a legmagasabb magyarországi kézilabda-edzői képesítéssel rendelkezők, azaz a szakedzők jelentkezhettek, és az egy éves oktatás, majd a szakdolgozat megvédése és a záróvizsga sikeres letétele után a trénerek oklevelet, valamint két évre érvényes Pro-licenszet kapnak.

A képzésre felvételt nyert hallgatók: Apró Ferenc, Béki-Nagy Bertalan, Csoknyai István, Elek Gábor, Gróz János, Gúnya Péter, György László, Győrvári Viktor, Gyurka János, Horváth László, Imre Vilmos, Koi Endre, Kovács Attila, Kovács Ferenc, Majoros Gusztáv, Rosta István, Szilágyi Zoltán, Tomáš Hlavatý, Varga Márta, Velky Mihály.

Hozzászólások

  1. KecskemetiZONA

    2017. február 14. kedd at 14:36

    Ez már döfi, a diploma megszerzése után Apró “mester” a földkerekség minden szegletében munkát vállalhat.

    A lányok itt is beelőztek, nem Ferenc az egyetlen kecskeméti, aki mesteredzői képesítést szerez, Szabó Lászlóné Balog Judit, – Bolyais korában csodáltam munkáját, tenni akarását, hallgattam végig az általa szervezett szakmai továbbképzések kiváló előadóit, olyan egyéniségeket mint Mocsai Lajos vagy a olimpiai bajnokságokat sorra nyerő vízilabda válogatott kondi edzőjét Dubec Józsefet – az elsők között diplomázott.

    Az edzők után a játékosok következnek, hogy kivívják a mester fokozatot.

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés

Hozzászólás