kesport.hu

Zaklajda József: Nekem már két otthonom van

Zaklajda József, alias Kencsó, daganatos betegség, anyagi nehézségek és óriási szakmai pofon után döntött úgy, hogy talpra áll és kezébe veszi az életét. Kezdésképpen elköltözött szülővárosából Pécsről, Kecskemétre és átigazolt a KTE-Kisokos csapatához. Jelenleg a Piárba jár esti tagozaton, moziban dolgozik délutánonként, és heti nyolcszor edz. Ez a második szezonja a városban, és boldog. Nagyon boldog.

Az én kezemből speciel kiesik a labda, még álló helyzetben is. Hogy szeret bele valaki annyira a kézilabdába, hogy ez legyen az élete?

Általános iskola 5. osztályától foglalkoztam komolyabban a kézivel. Mellette kipróbáltam a vízilabdát, az atlétikát és a focit is. Hétfőtől péntekig gyakorlatilag minden nap más sportot űztem és nem tudtam eldönteni, melyik áll hozzám a legközelebb. Idővel aztán rájöttem. Először a focit engedtem el, majd nehéz szívvel az atlétikát és végül a vízilabdát is. A fél 6-os edzés, hideg vízzel… hosszú távon elég ijesztőnek tűnt – mondja nevetve. A pécsi iskolaigazgató rettentően hitt bennem és nagyon támogatott. Egy-két sikerélmény utána tudtam, hogy a kézilabda lesz a hivatásom, az életem.

Pécs azért nem itt van. Minden oda kötött. Hogy lehet, hogy most mégis Kecskeméten beszélgetünk?

Pécsett a PVSE Egyesület Utánpótlás akadémiáján játszottam sokáig. Amikor befejeztem a középiskolát, akkor már NB1-ben volt a pécsi kézilabdacsapatom. Dönthettem: a kézilabdát választom, vagy elmegyek Szentendrére, katonának. Attól tettem függővé a döntésem, hogy behívnak-e a felnőtt válogatottba. Behívtak. Ezután egy szuper év következett az NB1 felnőtt csapatában.

Valami mégis történt…

Megéltem egy nagy álmot – illetve egész pontosan egy karnyújtásnyira voltam tőle. A kedvenc csapatom a  Rhein-Neckar Löwen volt akkoriban. Viccnek fogtam fel, mikor egyik nap felhívtak, hogy én kellek nekik. Olyan volt ez, mintha egy Real Madrid rajongót felhívnának, hogy holnaptól szeretnék, ha a csapatban játszana. 19 éves múltam akkor – óriási dolog volt. A világ legjobb kapusedzője dolgozott velem egy hétig. Annyi volt a kérése, hogy 20 kiló izmot szedjek fel  egy év alatt. Úgy volt hogy a következő szezont Svájcban kezdem, a Löwen fiókcsapatánàl egy kéthetes edzőtáborral. Minden készen állt tehát, hogy költözzek, és a csapatba kerüljek. Az utolsó pillanatban azonban jött egy telefon: Thomas Svensson közös megeggyezéssel szerződést bontott a Löwennel,  illetve a Manchaft csapat teljes vezetőségét  leváltották. Az álmaim egy szempillantás alatt szertefoszlottak…

Innen szép nyerni

A történtek után, egy év mélyrepülés következett. Ez egy olyan pofon volt, hogy azt kívánom, inkább meg se kaptam volna a lehetőséget. Borzasztó érzés az álom megvalósulása előtt egy hajszállal visszafordulni és koppanni a földön. A hazai bajnokság rajtja  előtt egy héttel kerültem Mecseknádasdra – az  tűnt hirtelen a legjobb megoldásnak. Ott játéklehetőség volt bőven,  de a meccseken csak vegetáltam,  nem voltam önmagam.  Azóta se tudtam azt a gombócot teljesen lenyelni.

Miért fogadtad vissza a kézit mégis az életedbe?

Tulajdonképpen a kézilabdát és az életet is visszafogadtam, mert nem tehettem mást. Egy sportolói kivizsgálás után jött a hidegzuhany: felhívtak, hogy nincsen pajzsmirigyműködésem. Nulla. Elkapott a pánik, soha addig semmi komoly egészségügyi problémám nem volt. Elmentem egy szakemberhez, aki közölte, hogy a nyakam bal oldalában egy 6×4 centiméteres daganat van, ami elnyomja a légcsövem. Nem akartam a műtétet, mert az minimum 3 hónap kiesést jelentett volna a szezonból – és még mindig bennem motoszkált, hogy az álmom megvalósul. Az orvosok aláíratták velem, hogy csak saját felelősségre léphetek pályára, ugyanis ha felmegy a pulzusom meccs közben, akkor a daganat azonnal megnő, elnyomja a légcsövem, és annyit sem tudok mondani, egy perc múlva, hogy hello. Ebben a tudatban játszottam közel 2 hónapig.

Amikor az volt a tét, hogy bele is halhatsz, még akkor sem fordult meg a fejedben, hogy abbahagyd a kézilabdát? Vagy, hogy nem ér ennyit az egész?

Nem. A családi helyzetünk miatt sem engedhettem meg akkor, hogy otthagyjam a csapatot. Ez idő alatt mindenhova pajzsmirigy szabályozó gyógyszerrel a zsebemben léptem ki az utcára, folyton szédültem. A kedvesem Petra, éjjel-nappal a telefonját szorongatta, kész rémálom lehetett, de végig kitartott mellettem. Egy alkalommal a munkahelyemen olyan rosszul lettem, hogy tudtam, nincs tovább. Megműtöttek. Másfél hónapig alig keltem fel, lehajolnom például tilos volt. Azóta is egy 15 centis heg van a nyakamon.

Lehet ezt még fokozni? Itt vagy Kecskeméten és beszélgetünk, innen pedig meccsre mentek a csapattal.

Igazából arról is a Löwen  tehet, hogy itt vagyok. A műtétem után, amíg parkoló pályán voltam, Ocsiék (Ocsovai Zsolt, KTE-Kisokos edzője – a szerk.) hallottak rólam, és arról, hogy egy hajszál választott el az álomcsapattól. Megkerestek – és nem volt visszaút. Tudtam, hogy ide kell jönnöm. Bele akartam vágni egy kalandba és kezembe akartam venni végre a sorsom.

Kívülállóként úgy tűnik, mintha egy család lennétek. Rengeteg csapatépítő programot szerveznek a vezetőitek. Te hogy érzed magad a csapatban?

Anno meghoztam egy nehéz döntést. Otthagytam a családom, a párom, eljöttem 180 kilométerre az otthonomtól. Ha a srácok, akkor nem fogadnak ilyen közvetlenül, és nem támogatnak, akkor biztos nagyon nehezen kezeltem volna ezt az időszakot – és talán már nem is lennék itt.

Sokszor előfordul, hogy az edző csak úgy odajön és annyit kérdez – hogy vagy? Ez önmagában elég ahhoz, hogy az ember tényleg úgy érezze, tartozik valahova. Közös célért küzdünk a pályán, rengeteg időt töltünk együtt az edzéseken, nincs nap, hogy ne találkoznánk. Tényleg nagyon sokat jelent nekem a KTE-Kisokos. Azt szoktam mondani, hogy mindig jó érzéssel megyek Pécsre és jövök vissza Kecskemétre, mert nekem már két otthonom van. A sok sikerélmény pedig, egyre több önbizalmat ad, és ahogy kerekedik az életem, tudom, hogy érdemes menni tovább.

Téged mindenki úgy emleget: „Kencsó”. Törtem a fejem, hogy honnan ez a becenév, de nem jöttem rá…

Hatodik osztályban a StarWars kultikus figurája,  Anakin volt a kedvenc szereplőm és az osztálytársaim Kenobinak hívtak.  Határozottan utáltam és  nemegyszer harcba is szálltam Anakin Skywalker becsületéért –  így annál inkább rámragadt a „Kenobi”.  Akkoriban  divat volt a lányok körében,  hogy mindenkinek a nevéhez egy “csó” toldalékot ragasztottak – így lettem Kencsó. Az évek alatt persze a kreatívabbak tovább formálták a nevem, pl. „Kancsóra”, de már nem támadok meg mindenkit, aki így hív – nevetett fel hangosan.

Hogy néz ki egy napod?

Éliás Gábor lakó-, csapat- és bajtársammal minden reggel hét óra magasságban megiszunk egy kávét, közben megvitatjuk az élet nagy dolgait és megváltjuk a világot-elméletben. Miután ezen túl vagyunk, elindulunk a nyolc órás reggeli edzésre. Amikor vége, akkor van időm ebédelni és ilyenkor jut időm testedzésre is, a délutáni munka előtt. Fél 12-től délután 5-ig dolgozom a moziban, onnan pedig rohanok vissza az esti labdás edzésre.

Szép munka! Már csak arra vagyok kíváncsi: minden sikeres férfi mögött..?

Ha Édesanyám nem lenne, szerintem 20 kilóval kevesebb lennék. Amikor hazajutok Pécsre, úgy felpakol házi koszttal, hogy a két húsz kilós szatyorral, minden bokor mögött meg kell állnom, pihenni, nehogy valaki azt lássa, gyenge vagyok.  A szüleim szeretnek, és támogatnak. A kedvesem, Petra, a társam az életben. Mindent végigcsinált mellettem az elmúlt 5 és fél évben. A munkámat imádom, a kézilabda és a csapat pedig az életem. Vannak terveim és rengeteg célom. Én egy boldog ember vagyok, tudod?

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés

Hozzászólás