kesport.hu

Bajnok a Hufbau-Akker KNKSE

Maradék kettő meccséből egyet elég volt nyernie a kecskeméti női kéziseknek, és ezt abszolválták is szombaton a Balmazújváros ellen hazai környezetben, így bajnoki címet ünnepelhetnek az NB1/B keleti-csoportjában.

Jól kezdte a mérkőzést a KNKSE, két Aron Andrea találat után Szabó Edina értékesítette a hétméterest, míg a túloldalon csak egy gólt szerzett a Balmazújváros, így a 8. percben 3-1 volt az állás a Kecskemét javára. A továbbiakban felváltva estek a találatok, mindkét oldalon szikrázó védekezés, és a remek kapusteljesítmény párosult egymással. A hírös városiaknál Veress Zsuzsanna brillírozott a kapuban. Az első félidőben nem esett sok gól, 11-8-al tértek pihenőre az együttesek.

A félidő után kicsit megtört a lendület, átvette a vezetést a balmazújvárosi csapat, a 37. percben 12-13 állt az eredményjelzőn.Egászen a 44. percig nem tudtak elszakadni komolyabban egymástól a felek, idegőrlő volt a mérkőzés ezen szakasza. Aztán mindenki rárakott egy lapáttal hazai oldalon, mind a szurkolók, mind pedig a játékosok. Tudták, hogy most kell egy újabb fokozatra kapcsolni, és akkor megvan a hőn áhított bajnoki cím. Egy ötgólos rohanás után már sejteni lehetetett, hogy ez a két pont a Rákócziban marad, a véghajrára pedig 20-16-al fordultak a csapatok. A zárásra még tovább hízott az előny, végül hat góllal bizonyult jobbnak a KNKSE, amely így az NBI/B keleti-csoportjának bajnoka lett.

Marosán György vezetőedző értékelése: “Fantasztikusan érzem magam, nagyon büszke vagyok arra, hogy itt lehetek, arra ahogy ezt együtt megcsináltuk! Egész évben hittünk magunkban és az álmainkban. A munkánk és hitünk gyümölcse pedig meglett: Jövőre első osztályú női kézilabda csapat lesz Kecskeméten!”

Hufbau-Akker KNKSE – Balmazújváros 22-16 (11-8)

KNKSE: Szabó E. 8, Aron A. 3, Fauszt É. 2, Varga N. 2., Kaiser M. 2, Gulya K. 2, Orell B. 1, Németh K. 1, Zsilák K. 1

3 hozzászólás

  1. KecskemetiZONA

    2017. május 13. szombat at 22:50

    Első szó a gratuláció.
    A szervezők olyan körítést kerítettek a mérkőzés köré, amely például Olaszországban mindennapi, nálunk rendkívüli.
    A show-t látva gondolataim a múltba kalandoztak. A KLC utánpótlás nevelő klub az alapítást követően vállalkozásokkal egészítette ki az önkormányzati támogatást. Egyik ilyen volt a rendezvényszervezés. Akkoriban az EDDA banda volt a menő, lehoztuk hát Kecskemétre. A nagy sikert aratott koncert színhelye a Rákóczi tornaterme volt. És most a döntő jelentőségű női kézilabda meccsen, a zenekarvezető, Pataky Attila ismét megjelent a helyszínen, és 51. szülinapján köszöntötte a klub elnökét, a játékosokat, a népes nebuló sereget, a megjelenteket, akiket meg is énekeltetett. Szólt a nézőtérrel szembeni bordásfalra kifeszített tacepaón is látható nóta: “Álmodtam egy világot magamnak, itt állok a kapui előtt”. Szólt a zene, a tömeg őrjöngött.

    A nézőtéren több neves személyiségek sora foglalt helyet. A teljesség igénye nélkül, a főszponzor Akker tulajdonosával a bejáratnál köszöntöttük egymást, Beregszászi Szabolcs röpis mesteredzővel csak néhány szót sikerült váltani, Györfy Pál volt iskolaigazgató több évtizede megszokott helyén szurkolt, mellette a kecskeméti női kézilabda szakember ikon Kalmár Jenő szorított, Kertész Zoltán elnök a lehetőséget klubja az SC Hírös-Ép szurkolói táborának növelésére használta, a holnapi rangadóra invitált…a tribün nagy családként funkcionált.

    Kezdődhetett a derbi.

    A KNKSE játékosait láthatóan nyomta a felelősség, sok volt az elemi hiba. Akadt időszak amikor aggódni lehetett. A hajrában sikerült megnyugtató előnyt szerezni, amit a csajok végig megtartottak. A találkozó befejezését jelző sípszó után az NBI-be jutást ünnepelte a tömeg. Én a zuhogó esőben rohantam a férfi kosárlabda meccsre.

    Az már egy másik történet.

  2. KecskemetiZONA

    2017. május 14. vasárnap at 14:04

    Kedves dorba, kösz. Mint legtöbb helyen itt is a piac diktál, nincs ebben kivetni való, a működtetés pénzbe kerül. A kommentezők szerepe ezért értékelődik fel, csak hiába mondtam már el “ezerszer” az érintettek nem veszik a lapot. Így hát csak néhányan küszködünk.

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés

Hozzászólás