kesport.hu

Forray büszke csapatára

Kedden eldőlt az Alba-Kecskemét párharc kérdése a férfi kosárlabda NBI rájátszásában. A találkozót így látták a vezetőedzők.

Dzunic Branislav (Alba Fehérvár): — Ma nem volt kérdéses, hogy ki fog nyerni. Két szoros, és egy kicsit szerencsés győzelem után felszabadultabban tudtunk játszani. A játék minden elemében jól teljesítettünk, a Kecskemét, pedig bizonyította, hogy komoly ellenfél.

Forray Gábor (KTE-Duna Aszfalt): — Vita nem fér ahhoz, hogy a jobbik csapat nyert, és harcolhat tovább a bajnoki címért. Büszkeséggel tölt el, hogy az egyik legnagyobb bajnokaspiráns otthonában az első meccsen kiharcoltuk a hosszabbítást, és hazai pályán is méltó partnereik voltunk. Sajnálom, hogy nem tudtunk szorosabb mérkőzést játszani, de el kell ismerni, hogy ennyivel jobbak. December közepén ahonnan elindultunk, a maximálisat kihoztuk ebből a csapatból, köszönöm a játékosaimnak, a klub minden dolgozójának, hogy segítette a munkámat, és amikor kisebb hullámvölgyben voltunk bizalmat szavaztak. Ezt azt hiszem meg is háláltuk.

9 hozzászólás

  1. KecskemetiZONA

    2017. május 18. csütörtök at 12:31

    Vajon a bizalom továbbra is kitart?

  2. Wolf

    2017. május 18. csütörtök at 13:27

    Nem tudni belefér e a helyi despoták elképzelésébe. Ugye egy többszörösen,több városban bukott szerb edző felesége a halljakend a kecskeméti sportvezetés ben?

  3. KecskemetiZONA

    2017. május 18. csütörtök at 14:22

    Szeretnék én olyan eredményekkel többszörösen bukott edző lenni.

  4. Wolf

    2017. május 18. csütörtök at 15:14

    Emlékszel a szolnoki molinóra? Ha te jössz mi megyünk. A szolnokiakat nem birta bepalizni…Ott nincs senki aki pátyolgatná. El is takarították onnan gyorsan. Nem hagyták hogy ott is gyökeret eresszen. Ott pedig bizonyíthatta volna az általad csodált tudását. Ennyire tellett. Mint Merésznek itt.

  5. KecskemetiZONA

    2017. május 18. csütörtök at 20:19

    Természetesen emlékszem, sőt a legutóbbi Alba elleni hazai meccsünkre is, ahol az ellenfél szurkolótábora volt mesterünket szavakkal bombázta. Ő egy ilyen ember, doppingolja, ha ilyen hangulat van körülötte. Nagyon nem foglalkozom vele, a csodálat talán kicsit erős, a tények, a több bajnoki cím, nálunk elért eredményei engem meggyőztek. Magyarországon a tudása ennyire elég, ne feledd, kivitte a válogatottat az EB-re. Az sem kis tett. Nem akarom nagyon felmagasztalni, mert amennyiben nagyobb kvalitású lenne bizonyára nem kicsiny hazánkban edzősködne. Itt állítólag ő a legjobb. Nekem a kecskeméti akadémia létesítéssel, működtetéssel, a négyes döntőbe jutással családilag bizonyítottak. Hogy Szolnokon nem tudott megmaradni, szerintem nem szakmai oka van. Emberileg nem ismerem, érzékelem, hogy csodálat és gyűlölet övezi. Kilépett az Aszfattól és az egyesület majdnem összezuhant. És akkor jött Fofó, aki élt a lehetőséggel, és az Ivkovics fiúkat nyolcba vezényelte. Működésében felfedezhetők még hibák, amik kiküszöbölhetőek. Kérdés, kap-e további lehetőséget rá, vagy ősztől ismét Ivkovics lesz a mesterünk?

    A Merész ügy külön történet, nehezen beszélek róla, mert amerre megyek a városban folyton azt hallom, amit a volt női szövetségi kapitány feltesz nekik, ki ez az ember, akinek véleménye szerint a kívülről igazolók, köztük Merész András is kecskeméti átszálló jegyet váltott. /Egy biztos, én Kecskeméten voltam OBI-es edző, meg sikeres utánpótlás szakember, rá kell pillantani az uszodai dicsőség falra./ Pedig az igazság, vettem a volt kapitány és Kecskemét sportigazgató felfokozott hangulatú szövegét, nagyon bíztam a szebb vízilabdás jövőben, mire András egy esztendő után távozik. Mit mondjak, sokkot kaptam, véleményem azóta sem változott. Úgyhogy az ügy részemről lezárva, már az általam tervezett szakmai kérdést sem akarom vele megvitatni. Jobb is lesz ez nekünk, ha saját erőre építkezünk. Ezúton is szeretnék minden érintettet megnyugtatni, mert egyesekben felvetődött, nem én leszek a vezetőedző, lehet tovább nyugodtan építkezni.

  6. Wolf

    2017. május 19. péntek at 06:12

    A szolnoki távozásnak annyiban lehet szakmai oka hogy rossz csapatot csinált. Ott a felelősök nem tűrték. Itt könnyű ennyi pénzből akadémiát csinálni. Itt sajna a langyos vízben meg se kérdezik a nejétől hogy ugyan mennyire sikeres Kecskemét sportja…A lényeg hogy a régi gárda jól megéljen. Kitüntetjük egymást…Jól elvagyunk nagy pénzért.Ez a lényeg. Szegény gyerekek…Szegény sportért izguló mi.

  7. KecskemetiZONA

    2017. május 19. péntek at 07:08

    És Szolnokon most jobb csapat van?
    A sok pénz kevés az üdvösséghez, lásd a vízilabdát, ömlött a TAO pénz a sportágba, miközben a helyi pólósok soha nem tapasztalt mélységbe zuhantak, felnőtt férfi és női csapat lényegében nem létezik. Ellentétben a kosárlabdával, akadémia létesítés, tornaterem felújítás, és a legnagyobb csoda, a régi fedett uszoda több funkciós létesítménnyé alakítása. A történetnek itt még nincs vége, sőt csak a kezdet. A hír sejtelmes megjelenése számomra azt jelzi, jövőre Ivkoviccsal bajnokok leszünk.

    Jól elvagyunk, a diák, szabadidő és tömegsport virul, a női kézilabda feljutott az NBI-be, remélem jövőre a férfiak követik, épül az atlétikai stadion, az egyetem, a buli negyed, a röpisek a TAO által biztosan erőre kapnak, csak két kedvenc sportágam, a foci és a vízilabda nem akar előre jutni. Legyen ez az én gondom.

  8. Wolf

    2017. május 19. péntek at 18:29

    Egy jégpálya jobb lett volna!kosarazni minden játszótéren lehet. De a szerb lobbi ezt akarta. Elárulnád melyik környező országot verjük kosárlabdában?

  9. KecskemetiZONA

    2017. május 19. péntek at 19:08

    De a “szerb lobbi” legalább akarta, a kecskemétitől a műemlék épület összedőlhetett volna. Egy fedett jégcsarnok, mondjuk a gokart pályán, vagy a bulinegyedben, esetleg a Decathlon környékén nekem is kedvemre lenne.

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés

Hozzászólás