kesport.hu

A férfi felnőtt válogatott is meglátogatta a Mercedes-KA új csarnokát

A hivatalos átadó ünnepség majd augusztus 29-én lesz.

A magyar válogatott is kipróbálhatta az egykori uszodából átalakított utánpótláscentrumot, a Mercedes-Benz Gyár Kosárlabda Akadémia pályáit. Az országszerte egyedülálló létesítményben az úszómedencében alakították ki a centerpályát, de a nagy térben több pálya is a szakemberek rendelkezésére áll majd. A hivatalosan augusztus 29-én átadandó csarnokot igazán illusztris vendégek próbálták ki a minap, a 18 évnyi szünet után újra felnőtt Eb-n szereplő, Kecskeméten edzőtáborozó férfi válogatott itt tartotta ugyanis az egyik edzését.

A bb1.hu információi szerint remekül érezték magukat a fiúk a klimatizált új létesítményben, ahol kiváló parketta, remek öltözők, konditerem, s minden olyan fontos felszerelés a fiatalok rendelkezésére áll, aminek a segítségével kiváló kosárlabdázók lehetnek.

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés

Hozzászólás