kesport.hu

Még fiatalabb kerettel vágott neki az idei alapozásnak a KKC

KKC Facebook

Az Amatőr Női NB I/B-ben 12. helyen záró kecskeméti női kosárlabdázóktól többen is távoznak, ám az utánpótlásból van bőven merítési lehetőség.

A nyár folyamán elbúcsúztak több kulcsjátékosuktól is. Burján Bianka felvételt nyert a Szegedi Tudományegyetem szakedzői szakára, és valószínűleg ott folytatja pályafutását; míg Murár Fanni sorsa jelen pillanatban bizonytalan, hiszen az elmúlt évekhez hasonlóan idén is Pestről ingázna, azonban egyre nehezebben egyeztethető össze tanulmányaival a kosárlabda. Pogány Vivien Veszprémbe költözött, ahol sportolói karrierje utána a civil életben próbál elhelyezkedni. Az ő megüresedett edzői pozícióját a kenguru csapat élén Kálló Dóra vette át.

Azonban a távozók mellett számos érkezőről is beszámolhatunk, ugyanis a tavalyi kadet országos bajnokságban kiválóan szereplő gárda gerince az elkövetkezendő évadban a felnőtt keretet erősíti majd.

A szakmai stáb is bővült, hiszen ifjabb Tóth Viktor mellett Kónya Levente fog segédkezni a csapat mellett.

Hozzászólások

  1. KecskemetiZONA

    2017. augusztus 25. péntek at 09:37

    Egy nevelőegyesületnél ez a módi járja. Fociban a KLC-KTE SI, dettó.

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés

Hozzászólás