kesport.hu

Révész Borókával Európa-bajnok az U18-as 3×3-as válogatott

Az U18-as 3×3-as válogatott a debreceni Európa-bajnokság döntőjében 12-9-re legyőzte Oroszországot.

A debreceni Oláh Gábor utcai Sportcsarnok lelátóján szép számú közönség gyűlt össze a fináléra, melynek első találatát Jáhni Zsófia szerezte. Ezt követően ugyan 2-1-re fordítottak az oroszok, de Tenyér Zsófia szép betörésével 2-2-nél egyenlítettünk. A következő másfél perc a magassági fölényben lévő riválisunknak sikerült jobban. Egészen 5-2-re léptek el. Lélektanilag jó pillanatban érkezett, hogy Tóth Orsolya még az első játékmegszakítás előtt szépített. Így a szusszanásnyi pihenő 5-3-as állásról érkezett el.

A mérkőzés középső szakasza küzdős játékot hozott, melynek elején Jáhni 5-4-re felhozta a mieinket. Egy orosz találat után Tenyér 1+1-es helyzetével 6-6-nál sikerült egyenlíteni. Erről az állásról érkeztünk a mérkőzés feléhez. A második játékmegszakítás előtt ismét az oroszok szereztek vezetést, de teljesen nyílt volt a mérkőzés. Hatalmasat küzdöttek a lányok, kiválóan sikerült ellensúlyozni az oroszok fölényét a palánk alatt.

A mérkőzésből 3 perc 5 másodperc volt hátra, amikor egy kicsit szigorú sportszerűtlen hibát fújtak a játékvezetők Jáhni Zsófia ellen. Ez két büntetőt és orosz labdabirtoklást jelentett. A büntetőket értékesítették, de szerencsére a támadásukból nem találtak be az oroszok. Három perce maradt válogatottunknak, hogy 9-6-ról fordítson. Ekkor egy új mérkőzés kezdődött, mely megmutatta, hogy milyen kiváló versenyzői adottságokkal rendelkezik csapatunk.

A hajrában válogatottunk nagy fordítása Révész Boróka remek betörésével indult, amivel 9-7-re módosult az állás. Ezt követően Tenyér Zsófia triplája következett, így 9-9-nél már egyenlítetünk. Szinte extázisban játszottak a magyar lányok. Tóth Orsolya is távolról volt eredményes, amivel 11-9-nél már nálunk volt az előny. Az utolsó percben innen kézben tartotta az irányítást a magyar együttes. A végeredményt Jáhni Zsófia találata alakította ki.

A magyar U18-as 3×3-as válogatott 2015 után másodszor lett aranyérmes Európa-bajnokságon. A csapat tagjai: Jáhni Zsófia, Révész Boróka, Tenyér Zsófia és Tóth Orsolya. Vezetőedző: Földi Attila.
A torna MVP-je Tóth Orsolya lett.

(wbasket.hu)

Hozzászólások

  1. Pingback: Révész Boróka megmozdulása bekerült a top5-be – kesport.hu

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés

Hozzászólás