kesport.hu

Csarnokot és kültéri kosárlabda pályákat avattak Kiskunfélegyházán

A város sportéletében két jelentős beruházás is megvalósult, amelyek hivatalos átadását szeptember 20-án tartották meg. Elsőként a Constantinum Sportcentrum tornatermének megszépült, újracsiszolt és felfestett parkettáját, új kosárpalánkjait, valamint korszerű LED világítását mutatták be.

Ezt követően a hosszú évek óta várt, idén TAO-s forrás segítségével elkészült szabadtéri kosárlabda és streetball pályát adták át a Honvéd Sporttelepen. Mindkét beruházás helyi vállalkozók társasági adójának, valamint a Félegyházi Térségi Sportiskola, az MKOSZ és az önkormányzat segítségével, együttműködésével valósult meg.

Elsőként a Constantinum Sportcentrumban gyűltek össze a városvezetők, támogatók, akiket Mindák József intézményvezető köszöntött. A megszépült tornacsarnok a Félegyházi Térségi Sportiskola Kosárlabda Szakosztályának vezetőjének, Iványi Ferencnek közreműködésével valósult meg. A kosárlabdázás javát, népszerűsítését szolgáló beruházás újabb lépcsőfok Kiskunfélegyháza életében, hiszen a helyi vállalkozások társasági adóinak segítségével több tornaterem is megújult az elmúlt években. A modern és megfelelő körülmények jó alapot szolgáltatnak a kosárlabda utánpótlás kineveléséhez, a sportág népszerűsítéséhez.

A Honvéd Sporttelepen megépült szabadtéri kosárlabdapályával a sportág bázisa még tovább nőhet, az elmúlt években egyre népszerűbbé váló streetball – amely olimpiai számmá válik – segítségével és a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége támogatásával ötven szabadtéri kosárlabda pályát adtak át az elmúlt két évben Magyarországon. A félegyházi pálya átadásával a sportfejlesztés még nem ért véget a Honvéd Sporttelepen, Csányi József, Kiskunfélegyháza polgármestere elmondta, elindították a Honvéd pálya megújulását célzó programot, amelynek keretében új futópálya és lelátó épül, valamint kiépítik a labdarúgópálya öntözőrendszerét és a komplexumot átölelő kerítés is megszépül. Emellett a tervek szerint 2018-ban a birkózók számára új edzőterem készül.

(felegyhazikozlony.eu)

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés