kesport.hu

Repülőrajtot vett a KTE-Duna Aszfalt

Esélyt sem adtak a Zalaegerszegnek, és több mint 30 lett a különbség a kecskeméti férfi kosarasok javára.

Nagyszerűen kezdték a találkozót a vendégek, Karahodzsics, Pongó Máté és Djeraszimovics pontjaival 7-2-re vezettek a negyedik percben. A ZTE pontatlanul támadott, Thompsonék pedig kiváló ütemben használták ki az ebből adódó lehetőségeket. Sok támadólepattanót szereztek, ezekből aztán jöttek a könnyű kosarak, abszolút uralták a palánkok alatti játékot. 17-11-re vezettek az első negyed végén.

Pongó Máté duplája után először volt kétszámjegyű a különbség (11-21), a kecskemétiek védekezése nagyon masszív volt, a ZTE továbbra is kereste önmagát. A vendégek nem engedték tízen belülre Benkééket, sőt a játékrész második felében Wittmann triplája után 31-19-es előnynél még egy fokozattal feljebb kapcsoltak. Karahodzsics tarthatatlannak bizonyult, vezérletével egy 10-2-es periódus után kialakult a félidei eredmény, húszpontos előny tudatában mehetett Forray Gábor csapata pihenőre (21-41).

Djeraiszmovics büntetőivel tovább nőtt a különbség, majd Dramicsanin talált be kintről (21-47). Tulajdonképpen ott folytatták a lila-fehérek, ahol az első félidőben abbahagyták, szinte hiba nélkül játszottak. Kimagaslóan teljesített a harmadik negyedben Wittmann és Dramicsanin, a ZTE pedig nem tudott közelebb férkőzni ellenfeléhez. 51-42-es vezetéssel várhatta a záró etapot a KTE.

Dramicsanin négy triplát is a helyére küldött, két perccel a vége előtt már harminc volt közte (54-84). Az utolsó játékrészre az érdemi dolgok már eldőltek, a kérdés csupán az volt, hogy mennyi lesz a különbség. Wittmann távolija jelentette az utolsó említésre méltó momentumot a találkozón, harmincegy ponttal, 91-60-ra győzték le a vendégek a ZTE-t – írja a ktekosar.hu.

Forray Gábor: – Bíztunk a győzelemben, de álmunkban sem gondoltuk volna, hogy ekkora különbséggel tudunk nyerni. El kell ismerni, hogy ekkora differencia azért nincsen a két csapat között. Ismertük a ZTE támadási stratégiáját, megpróbáltuk kihasználni, hogy későn állt össze a keretük. Azokat a védekezési elemeket, amiket elterveztünk, meg is tudtuk valósítani, hiszen az első félidőben mindössze huszonegy pontot kaptunk. Köszönjük a szurkolóinknak, hogy elkísértek minket. Meg kell említenem a ZTE táborát is. Bár nem olyan hosszú eddig az edzői pályafutásom, de még soha nem találkoztam olyan szurkolótáborral, akik harminc pontos hátrányban is sportszerűen, óriási hangerővel buzdítják a csapatot. További sok sikert kívánok a ZTE-nek és az én csapatomnak is!

Zalakerámia ZTE KK – KTE-Duna Aszfalt 60–91 (11–17, 10–24, 21–20, 18–30)
Zalaegerszeg, Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnok,
V.: Kapitány G., Boros T., Kulcsár T. (dr. Páli K.)

ZTE: Vaughn 9, Simmons 7, Benke 4, Szabó Zs. 2, Radic 14. Csere: Jeffers 12, Horváth Á. 9/9, Mohácsi 3.

KTE: Pongó Má. 6/3, Thompson 8, Djeraszimovics 13/3, Dramicsanin 23/21, Karahodzsics 14. Csere: Molnár M. 2, Pongó Ma. 2, Wittmann 19/15, Horváth K -, Molnár D. -.

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés