kesport.hu

Vladul Stefan: Jó csapat alakult ki Kecskeméten

A Kecskeméti LC támadója tavaly nyáron már közel járt ahhoz, hogy Kecskemétre igazoljon – néhány edzésen részt is vett -, ám akkor végül Tiszakécskére vezetett az útja.

Riválisból lila-fehér lett, öt góljával eddig a Kecskeméti LC legeredményesebb játékosa egy olyan keretben, amelyből már 15-en feliratkoztak a bajnokság góllövőlistájára. Stefan örül góljainak, de annak még inkább, hogy csapatként sikeresek.

A vajdasági Torontálvásárhelyről származol, tavaly nagyon közel jártál Kecskeméthez, de a Tiszakécske játékosa lettél végül. Mesélj egy kicsit arról, hogyan is vezetett az utad hozzánk!

Pancsovában születtem, de Torontálvásárhelyen nőttem fel. A faluban sok magyar lakos volt régebben, de sokan elhagyták az országot munkahelyhiány miatt. Sajnos a családommal is ez a helyzet, egyedül apukám maradt, anyukám és a nővéreim külföldön dolgoznak. Csáki Róbertnek (a Tiszakécske csapatkapitánya – a szerk.) köszönhetem, hogy tavaly képbe kerültem. Valóban nagyon közel jártam már akkor is Kecskeméthez, de végül úgy alakult, hogy Tiszakécskén folytattam a pályafutásomat. Bevallom, eleinte féltem is attól, hogyan fogadnak majd Kecskeméten a többiek, de nem volt semmi gond, gyorsan be tudtam illeszkedni. Nagyon fontos az, hogy egy csapat összetartson.

Jelenleg 5 góloddal vezeted a házi góllövőlistát, de nagyon megoszlik ez a feladat a köztetek, hiszen már 15-en jegyeznek gólt a bajnokságban. Minek köszönhető ez?

Nagyon motivál az, hogy vezetem a góllövőlistát, de annak még inkább örülök, hogy ilyen sokan eredményesek vagyunk, hiszen mindenki nyerni szeretne. Szerintem annak köszönhető ez, hogy az egész csapat kitűnő munkát végez az edzéseken és a meccseken is. A sikerességhez szükség van a keret minden tagjára, éppen ezért fontos, hogy mindenki eredményesen focizzon, ezt eddig a gyakorlatban bizonyítjuk is.

Hétvégén a Hartát fogadjuk, aztán jön a jánoshalmi meccs pótlása. Fontos pontok lehetnek ezek, miként várod a folytatást?

Nagyjából képben vagyok a jánoshalmi csapatot illetően, egy összetartó társaságnak gondolom őket. Edzőjüket jól ismerem, mert ő is torontálvásárhelyi. Kemény és izgalmas meccs lesz, de bízom benne, hogy megnyerjük, ezzel újabb lépést téve a bajnoki cím felé.

Van már rutinod a tavalyi szezon után, mi kell egy bajnoki címhez és egy sikerrel megvívott osztályozóhoz?

Tiszakécskén nem volt szerencsénk a sorsolásnál, egy erős Balassagyarmatot kaptunk, de sikerült legyőznünk őket. A legfontosabb, hogy a játékosok összetartsanak, kisegítsük egymást a pályán, függetlenül attól, hogy jól megy a játék, vagy sem. Egy jó csapat alakult ki Kecskeméten, ha továbbra is ilyen sikeresek leszünk, én nem fogok izgulni. A Mezőkövesd ellen is bebizonyítottuk, hogy nem vagyunk gyenge ellenfél, szeretnénk ezt később az NBIII-ba jutással is megmutatni.

(kecskemetilc.hu)

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés