kesport.hu

A szezon egyik legfontosabb meccse jön a KLC számára

A Kecskeméti LC két bajnokit is játszik a hét folyamán, hiszen szerdán kerül sor az elhalasztott jánoshalmi találkozó pótlására. A halasztás óta sok minden változott, az azonban nem, hogy kulcsfontosságú meccs előtt áll Szabó Tibor együttese.

A halasztás óta kevés sikerélménye volt a Jánoshalmának, mely előbb kiesett a kupából a Gödöllővel szemben, majd első pontjait veszítette el Kunszálláson (1-1). A folytatás sem sikerült jobban, hiszen az akkor még sereghajtó Lajosmizse idegenben nyert ellenük (0-1), hétvégén pedig szabadnaposak voltak. Ezt ki is használta a KLC, hiszen a Harta legyőzésével 5 pontra léptek el riválisuktól, mely időközben a harmadik helyre csúszott vissza a Kecel sikerének köszönhetően. A rossz forma ellenére azonban a Jánoshalmát továbbra is komolyan kell venni, hiszen megye I-es szinten rutinos, kipróbált együttesük van, amelynek magja a tavalyi Bácsalmásra épül. Az erős szerb vonalat képviselő JFC egy harcos, kemény csapat, ellenünk pedig biztosan kettőzött erőbedobással készülnek.

A Kecskeméti LC összeállítását illetően akadnak kérdőjelek, hiszen néhány játékost pihentetett Szabó Tibor, az azonban biztos, hogy a rendelkezésre álló legerősebb kezdőcsapattal fogunk kifutni a pályára. Talán eddigi legfontosabb meccsére készül a KLC, hiszen a három pont megszerzésével a Kecel 6, a Jánoshalma 8 pontnyira távolodna, ami komoly lépésnek számítana a bajnoki címért folyó versenyben az őszi szezon kétharmadánál. Szabó Tibor bízik benne, hogy ezúttal már adottak lesznek a körülmények egy jó meccshez:

„Egy jó csapathoz fogunk ellátogatni, nagyon bízom benne, hogy megfelelő körülmények közt tudjuk már lejátszani a meccset. Győzelem a célunk, remélem azt a játékot tudjuk majd hozni, amit eddig is. Szeretnénk gyorsan futballozni, sok helyzetet kidolgozni, azokat értékesíteni.”

Jánoshalmi FC – Kecskeméti LC
Megye I. 6. forduló, elhalasztott bajnoki
2017.10.11. (szerda), 15:00

Játékvezető: Szűcs Gábor (Markó László, Katona György)

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés