kesport.hu

Bírókergetés Kunbaján – videóval!

Nem csak polgármester-választás volt vasárnap Kunbaján, hanem a Bács-Kiskun megyei III. osztályú labdarúgó bajnokság déli csoportjában a helyi kedvencek a Kisszállást fogadták.

A találkozó arról marad emlékezetes, hogy a 70. percben 2-3-as állásnál egy durva belépő után Fazekas Szilárd játékvezető felmutatta a piros lapot a hazaiak játékosának, Nagy Nimródnak. Ekkor többen megtámadták a bírót, akinek menekülnie kellett egyik partjelzőjével egyetemben. Az üldözés azonban nem ért véget a pályán, hanem két utcával arrébb tudtak csak bemenekülni egy családi ház udvarára. Ezt követően kihívták a helyi körzeti megbízottat, aki jogsértést már nem tudott megállapítani, hiszen az esmények addigra lejátszódtak, tettlegesség pedig nem történt – írja a sugopart.hu hírportál.

A mérkőzésen egyébként a hazaiak többször kritizálták a Fazekas Szilárd ítéleteit, akit információink szerint egy sárga lap kiosztását követően meg is löktek. 20 perccel a kiállítás előtt már le is akarta fújni a találkozót, de ekkor a vendégek rábeszélték, hogy próbálják meg befejezni. Ez nem sikerült, mivel az incidens miatt a meccs félbeszakadt. Folytatás a Fegyelmi Bizottság előtt.

AJÁNLJUK

Megyei foci: Sokba került a kécskei botlás a Kerekegyházának

Hozzászólások

  1. Pingback: Komoly szankciók vannak kinézőben Kunbaján – megyei fegyelmik – kesport.hu

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés