kesport.hu

Egy félidőn át tudta tartani magát Érden a KNKSE

handballerd.hu

Vasárnapi győzelmével listavezetővé lépett elő az Érd, míg a Kecskeméti NKSE továbbra is pont nélkül áll a női kézilabda élvonalban.

– Az első félidőben nagyon jól kézilabdáztunk, kétszer is sikerült visszajönnünk, abból pedig építkezni tudtunk. A második félidőben viszont alig lőttünk gólt… Örülök annak, hogy az Érd otthonában harminc percen keresztül jók voltunk, de a második félidei hibákat javítani kell, mert két topmérkőzésünk következik – utalt Marosán György vezetőedző a héten esedékes Békéscsaba, illetve az azt követő MTK Budapest elleni kiesési rangadókra.

K&H NŐI KÉZILABDALIGA
ÉRD – Hufbau-Akker KNKSE 31–22 (17–16)

ÉRD: Janurik – Krpezs-Slezák 5 (1), M. González 1, Tóth G. 2 (1), Kisfaludy 2, ROBERTS 5, Gávai 2. Csere: Foggea (kapus), A. Bulatovics, Kiss N. 3, SZABÓ L. 6 (2), Bernát 1, Signaté 2, Klivinyi 1, C. Lassource 1, Reizinger. Edző: Szabó Edina

KNKSE: Pusztai – Varga N. 4, ARON 5, Kucerová 2, Kaiser 1, Horváth D., Szabó Edina 4 (3). Csere: Risovics (kapus), Albert Helga 1, Gulya 1, Siska 3, Karalyos 1, Tóth L., Németh K. Edző: Marosán György

Az eredmény alakulása. 6. perc: 5–2. 17. p.: 13–7. 28. p.: 16–15. 35. p.: 20–17. 48. p.: 28–18.
Kiállítások: 6, ill. 14 perc
Hétméteresek: 5/4, ill. 3/2

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés