kesport.hu

Forray Gábor szoros meccsre és győzelemre számít

Szombaton 18.00 órától a Paks otthonában játszik bajnoki meccset a kecskeméti férfi kosárlabdacsapat.

Teo Cizmic, az Atomerőmű SE vezetőedzője: Mindig a győzelemért lépünk pályára, de ez duplán igaz a hazai mérkőzésekre. Minden tőlünk telhetőt megteszünk, a száz százalékot fogjuk nyújtani, hogy nyerni tudjunk. Célunk, hogy ott legyünk a Magyar Kupa nyolcasdöntőjén, és ehhez minimum meg kell nyerni a hazai mérkőzéseket. Nehéz játszani a Kecskemét ellen, hiszen Dramicsanint és Thompsont leszámítva évek óta együtt játszanak. Nagyon keményen védekeznek, és az utóbbi időben nagyon szoros meccseket játszottak. Nehéz, fizikális meccsre számítok, de csakis a győzelemre gondolunk. Gulyáson kívül mindenkire számíthatok.

Forray Gábor, a KTE-Duna Aszfalt vezetőedzője: Nehéz mérkőzésre számítok. A Paks egy kimondottan jó csapat, és azt gondolom, hogy a hagyományaihoz méltóan szerepel ebben a szezonban. A háttér és a szakmai munka is adott ahhoz, hogy visszakerüljenek a tabella elejére. A paksi csapatban játszik az ország egyik legjobb hátvédpárosa, akik nagyban meghatározzák az együttes játékát. Nagyon jók rendezetlen védelem ellen, úgyhogy nagyon fontos lesz megakadályozni, hogy könnyű gólokat kapjunk. Eilingsfeld János parádés formának örvend, és az Eb-n szerzett pozitív töltet hatványozottan segíti. A csapat motorja, óriási energiákat ad az ASE játékának. Fontos feladat lesz az ő kizárása is a palánk alól, de nem lesz egyszerű, mert kiváló játékos, aki egy másodpercre sem adja fel. Barnies rutinos kosaras, akinek az edző megtalálta a szerepét, hasznos játékos, igazi csapatember. Az amerikai centerük is beleillik ebbe a mozgékony rendszerbe, teljesen megfelelő Cizmic felfogásának. A paksiak védekezésben rendkívül sokat váltanak, tudnak alacsony- illetve magas szerkezetben is védekezni, valamint zónázni is. Komplett csapat, ami Cizmicre nagyon jellemző és tulajdonképpen ugyanazt a stílust játssza Pakson, amit anno Körmenden. Hazai pályán tehát nagyon veszélyes csapat az Atomerőmű, de feltett szándékunk, hogy nyerjünk. Úgy gondolom, hogy van esélyünk egy szoros mérkőzésre, és szerintem szoros meccsen mi nyerni fogunk.

(bb1.hu)

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés