kesport.hu

Újabb kötelezőn van túl az SC Hírös-Ép

A kecskemétiek végig kézben tartották a találkozó irányítását.

Fél órával a mérkőzés előtt viharos szél és zuhogó eső várta a feleket, de a kezdésre az égi áldás elállt, a szél azonban továbbra is fújt, és meg is nehezítette a játékot. Az időjárás ellenére kifogástalan talajon folyt a játék, és az első pillanattól magához ragadta a kezdeményezést a SC Hírös-Ép. Hét percet kellett várni az első gólra, amikor a védelemből fellépő Ebala nagyon jól ugratta ki Gyebnárt, aki a kifutó kapus fölött lőtt a hálóba, 1-0. A labda döntően a vendég térfélen pattogott, mégis az izsákiak rúgtak gólt. A 16. percben egy lesreállítás nem sikerült, a kecskeméti védelem mögé tudtak kerülni, és ki is egyenlítettek, 1-1. Majd tíz perc elteltével újra a hazaiaknál volt az előny: Lantos ezúttal is betalált, 2-1-re módosítva az eredményt. A félidő lefújásáig már csak pontrúgásokból veszélyeztettek a hírös városiak, de betalálniuk nem sikerült.

A második játékrészben sem kellett sok idő az első találatig. Az 54. percben Torbavecz lőtt a tizenhatos sarkáról a bal alsó sarokba, 3-1. Egy bő fél óráig eseménytelenül telt a megye II-es bajnoki, azonban az utolsó negyedórában felpörögtek az események. Előbb a 79. percben büntetőből Lantos duplázott (4-1), majd öt percre rá egy kapu elé belőtt labdából szerzett gólt az Izsák, 4-2. Itt még nem volt vége, mert az eredménnyel látszólag elégedett hírös városiak védelme is összehozott egy büntetőt a 88. percben, amivel egy gólra zárkóztak a lelkes vendégek, 4-3. Másra már nem volt idő, így a három pont Kecskeméten maradt.

SC Hírös-Ép – Izsáki Sárfehér SE 4-3 (2-1)
megyei II. osztály, északi-csoport, 12. forduló

SC Hírös-Ép: Ordasi – Lóczi, Ebala (Botos 78.), Dunai (Sallai 56.), Dócs, Torbavecz, Laczkó, Lantos, Gyebnár, Márki (Puskás 56.), Horváth.
Vezetőedző: Kovrig Ákos

Izsáki Sárfehér SE: Ö. Kovács – Petrányi, Mihály, Kovács, Tóth, Dunai, Utasi (Beszedics 78.), Gréczi, Farkas, Nagy, Barát.

gsz: Gyebnár (7.), Lantos (22., 79.), Torbavecz (54.), illetve Utasi (16.), Kovács (86.), Dunai (88.)

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés