kesport.hu

Kilencet lőtt Helvécián a KLC-KTE SI

Bende Csaba együttese egy vereség és egy döntetlen után szerezte meg első győzelmét, ellenfelük a sereghajtó Helvécia volt idegenben.

A találkozó igen gyorsan eldőlt, Stein Csaba mesternégyessel vette ki a részét a sikerből. Az már a meccs előtt is egyértelmű volt, hogy csak a három pont reményében léphet pályára a megye II-es együttes, hiszen a Helvécia legutóbb a pont nélküli Jakabszállástól is kikapott, így a tabella utolsó helyére csúszott vissza. Nem is tétlenkedtek sokat a kecskeméti legények, Stein kettő, illetve Péntek és Szűcs találataival már bő 20 perc elteltével 4-0-ra vezettek, így a szünetre el is dőlt a találkozó. Az utolsó félóra aztán megint gólokat hozott, a Helvécia percek alatt összeomlott, 5 perc alatt újabb három középkezdéshez állhattak fel, majd a hajrában sem maradt érintetlen kapujuk, így Bende Csaba első sikerének örülhetett a csapat vezetőedzőjeként, ami rögtön önbizalomnövelőre is sikerült.

A KLC-KTE SI a 10. helyről várja a folytatást, a megye II. északi csoportjában még további két fordulót rendeznek idén. A következő körben a bajnoki címre is esélyes Szabadszállás lesz az ellenfél hazai környezetben, a mérkőzést vasárnap 13:30-kor rendezik.

Bende Csaba: Szép időben játszhattunk egy gyengébb játékerőt képviselő csapattal. Fontos volt, hogy gyorsan megnyugtató előnyt szerezzünk, illetve az is, hogy ezt követően sem álltunk le, folyamatosan gólokat akartunk lőni. Ennek eredménye lett ez a nagykülönbségű siker, amihez mindenkinek gratulálok!

Helvécia – KLC-KTE SI 0-9 (0-4)
Megye II. észak, 13. forduló

Helvécia: Magyar – Borsik, Kovács Be., Szabó M., Halasi, Kovács I., Balasi, Földi, Szabó S., Csikász, Kovács Bá.

KLC-KTE SI: Meggyes – Nagy (Csőke 56.), Dinnyés, Garaci, Csordás (Sándor 64.) – Major (Pálnok 52.), Keresztes (Kelő 46.), Zsoldos, Péntek, Stein – Szűcs.

Gól: Stein (6., 22., 63., 78.), Péntek (16., 80. – mindkettő büntető), Szűcs (20.), Garaci (61.), Halasi (66. – öngól)

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés