kesport.hu

Mercedes-KLA: Nyert az U19, Diósgyőrben vérzett el az U17

Kemény ellenfelekkel találkoztak a Mercedes-KLA csapatai hétvégén, élre kívánkozik az U19 sikere, mely kitűnő találkozón győzte le a PMFC-t.

Az U17 és az U16 Diósgyőrben játszott rangadót, szoros találkozókon pontok nélkül térhettek haza. Az U15 és az U14 sima győzelmekkel folytatta az őszt, az U13 és az U12 felemás sikerrel térhetett haza Szolnokról, ahol utolsó meccseiket játszották.

U19: Mercedes-KLA – PMFC 3-2 (1-2)

U19 II. osztály, 11. forduló

KLA: Erdélyi (Becze 46.) – Kemenczés (Sallai 73.), Módra, Kőrös, Antal – Papp – Rideg, Farkas, Szekeres (Supka 56.), Németh (Borsos 86.) – Bozsik.

Gól: Bozsik (2.), Rideg (24.), Németh (73.) ill. Tieger (7.), Loch (41.)

Bódi Attila: Az idényben eddig látott legerősebb csapat ellen, az idény eddigi legjobb játékával nyertünk! Pedig a felkészülésünk nem volt zökkenőmentes, de egy jó ismerősöm azt mondta: jobb, hogy nem edzésspílereid vannak, és igaza van! Nagyon büszke vagyok a fiúkra, még akkor is, amikor fel kell emeljem a hangom. Úgy érzem, ezt lassan ők is megértik.

Eredmények, tabella itt!

__________________________

U17: DVTK – Mercedes-KLA 3-1 (2-0)

U17 II. osztály, 11. forduló

KLA: Kovács D. (Berta 46.) – Drabik (Orlov 75.), Vágó, Hirman, Száhl (Lukács 60.) – Szabó G. (Virág 69.), Kovács P. (Bashiri-Shahroodi 75.), Daróczi, Szász – Török, Schildkraut (Richter 46.).  

Gól: Csávás (28.), Budaházi (41.), Molnár (64.) ill. Hirman (61.)

Csima Gyula: Nehéz erről a meccsről beszélni, mert voltak ilyen időszakai, amikor sokkal közelebb álltunk a győzelemhez is. Sajnos sok rossz döntést hoztunk támadásban és védekezésben is. Fontos meccs volt ez számunkra, de a céljaink ettől nem változtak. Dolgozunk tovább!

Eredmények, tabella itt!

__________________________

U16: DVTK – Mercedes-KLA 2-1 (2-0)

U16 II. osztály, 11. forduló

KLA: Opauszki (Szőgyi 46.) – Barkóczi, Kovács T., Récsei, Sörös – Kasztel, Fekete (Busa 77.), Pécsi (Szedmák 67.) – Szalai (Bessenyei 77.), Szebellédi (Treiber 46.), Faragó.

Gól: Kacsó (18.), Kispál (31.) ill. Faragó (50.)

Nagy Lajos: Két ellentétes félidőt produkáltunk. Az első félidőben magabiztos előnyt szerzett a DVTK, sajnos álmosan kezdtünk talán az utazás miatt is, hibáinkat pedig kihasználták. Ezt tetézte, hogy megkaptuk az év potyagólját is… Szünetben próbáltam frissíteni, a csapat is vevő volt a változtatásokra, gyorsan szépítettünk is. Innentől jobbak voltunk ellenfelünknél, helyzeteink is adódtak, de a második gólt sajnos már nem sikerült meglőni.  

Eredmények, tabella itt!

__________________________

U15: Mercedes-KLA – Budaörs 5-1 (1-0)

U15 II. osztály, Közép-A, 10. forduló

KLA: Cseh – Orlov (Rózsa 69.), Csúri, Pap, Elek-Rembeczky – Győrfi – Nagy L. (Deák 67.), Györgye, Hatvani, Bellák – Bodor Z.  

Gól: Györgye (37., 70.), Bodor Z. (64.), Nagy L. (66.), Bellák (82.) ill. Orbán (73.)

Márton Pál: A szezon eddigi legjobb játékával sikerült megnyernünk a mérkőzést. Megérdemelt győzelmet arattunk egy jó erőkből álló Budaörs ellen.

Eredmények, tabella itt!

__________________________

 

U14: Mercedes-KLA – Budaörs 12-1 (4-1)

U14 II. osztály, Közép-A, 10. forduló

KLA: Drabant (Zábráczki 67.) – Nemcsek (Pető 52.), Szalai, Horváth Á., Szamosi (Horváth A. 67.) – Lisku (Török 52.) – Barkóczi, Szólát (Nagy D. 67.), Kovács Á., Gyulassy (Berta 52.) – Gyarmati.  

Gól: Gyarmati (1., 9., 13.), Kovács Á. (38., 66. – utóbbi büntető), Gyulassy (45.), Pető (62., 68.), Szólát (63.), Berta (69., 71.), Horváth Á. (78.) ill. Schindler (25.)

Lóczi Péter: Azzal tiszteltük meg az ellenfelünket, hogy végig komolyan vettük őket, 20 percet leszámítva maximális erőbedobással vezettük támadásainkat. Külön gratulálok Pető Barnabásnak, aki kapus létére mezőnyjátékosként is bravúrosan teljesített, gólokat lőtt!

Eredmények, tabella itt!

__________________________

U13: Szolnok – Mercedes-KLA 2-1 (1-1)

U13 I. osztály, Dél-Kelet, 9. forduló

KLA: Csonka – Jónás, Hábenczius, Ruzsa, Halasi – Erhardt, Kajtár, Majoros – László, Benke, Ludvigh.

Csere: Csikós, Kriss, Szegedi, Gondi, Veréb, Szekeres, Kele.

Gól: Szabados (3.), Hermann (50.) ill. Ludvigh (27.)

Kovács Tamás: Küzdelmes, jó iramú mérkőzést játszottunk a Szolnok ellen. Az előző mérkőzésekhez képest több energiát kellett fordítanunk a védekezésre, de ez nem okozott gondot, jól zártunk és jól segítettük ki egymást. Egy eladott labda után az ellenfél vezetést szerzett, amit egy labdaszerzés után Ludvigh okos átemelésével egalizáltunk. Ebben a játékrészben inkább a Szolnok dominált, mi kevesebbszer veszélyeztettünk. A második félidő elején aztán változott a kép, mi voltunk aktívabbak, jóval többet támadtunk. A félidőben, illetve a második félidő első részében három játékosunkat le kellett cserélni sérülés miatt (ketten komoly rúgást kaptak) és innentől megint a hazaiak vették át az irányítást. A mérkőzést végül egy “vérszegény”, de a földön felpattanó szabadrúgásgól döntötte el a hazaiak javára. Sajnáltam a srácokat, mert sokat dolgoztak azért, hogy ne vereséggel távozzunk. Jó lenne minél több ilyen iramú mérkőzést játszani a bajnokságban.

Eredmények, tabella itt!

__________________________

U12: Szolnok – Mercedes-KLA 0-2 (0-1)

U12 I. osztály, Dél-Kelet, 9. forduló

KLA: Radnóti – Jócsák, Nagy – Fodor, Balis, Mányoki – Faragó, Balla – Pusztai.

Csere: Soto, Horváth, Juhász, Ajtai, Polyák.

Gól: Pusztai (1.), Faragó (52.)

Sziegl Gábor: Két fontos játékosunkat a megyei válogatott programja miatt nélkülöztük, így győztük le az eddig veretlen Szolnokot. Mindenki az idei év legjobb teljesítményét nyújtotta! Többet volt a labda a hazaiaknál, illetve a mi térfelünkön, de több helyzetet mi tudtunk kialakítani.

Eredmények, tabella itt!

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés