kesport.hu

Derasimovic: Jó lenne nyerni a válogatott szünet előtt

A bedobó beszélt az ASE ellen nyújtott fantasztikus teljesítményéről, az azt követő meccsekről, továbbá elmondta, hogy jó lenne nyerni a válogatott szünet előtt.

KTE-Duna Aszfalt – MAFC
Messzi István Sportcsarnok, szombat, 18:00

Játékvezetők: Tőzsér Dénes, Farkas Gábor, Söjtöry Tamás
MKOSZ ellenőr: Dr. Valovics István

A Paks elleni győzelemből igen nagy részt vállaltál, huszonkilenc pontot szereztél úgy, hogy nem volt elhibázott mezőnykísérleted. Volt már ehhez hasonló teljesítményed?

Emlékszem hasonlóra, nagyjából tíz éve lehetett. Pakson csak a mérkőzésre koncentráltam, nem a százalékaimra. Amikor véget ért a meccs, akkor néztem meg a statisztikát, és láttam, hogy nem hibáztam.

Szép győzelem volt, utána viszont becsúszott két vereség előbb az Alba, majd a Jászberény ellen. Mit gondolsz, mik voltak a hibák?

Az Alba teljesen más csapat, mint amit a bajnokság elején mutattak. Visszatértek a sérültjeik, ez meg is látszik a teljesítményükön, elég csak megnézni a legutóbbi FIBA Europe Cup fordulót. Egy hónapja Székesfehérváron tizenkét ponttal kaptak ki a belga Spirou Charleroi-tól, szerdán huszonnéggyel verték őket idegenben. A bajnok ellen szerintem nem volt sok hibánk, Jászberényben viszont annál inkább. Az első félidő még rendben volt, de a harmadik negyed már nem igazán. Főleg a védekezésünk nem működött, harminc pontot kaptunk, nem voltunk elég agresszívak az egy az egy elleni szituációkban.

Milyen meccsre számítasz a MAFC ellen?

Három magasemberrel játszanak, felkészültünk arra, hogy mi a megfelelő védekezés és támadás ellenük. Nagyon fontos mérkőzés lesz a szombati, jó lenne nyerni a válogatott szünet előtt. Utána lesz három hetünk felkészülni arra, hogy jobb kosárlabdát játsszunk a szezon hátralevő felében.

A MAFC-ról

Jovica Arsic csapata 2-6-os mérleggel a bajnokság tizenkettedig helyén áll. Mostanában egyre jobb formában játszanak, két hete tükörsima győzelmet arattak a Pécs ellen hazai pályán (95-65), legutóbb pedig az egyik legnagyobb bajnokaspiránst szorongatták meg, végül 88-77-es vereséget szenvedtek az Olajtól a Gabányiban. Bennet Davis szerzi átlagban a legtöbb pontot (17.1), de ebben a kategóriában Amin Hot (14.1) és William Neighbour (14.8) is jeleskedik. Lakosa Zsolt és Lakits András korábban Kecskeméten is játszottak, Misek Levente évek óta a fővárosi csapatot erősíti, Fodor Márton pedig nyáron érkezett a MAFC-hoz.

(ktekosar.com)

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés