kesport.hu

Szegedi győzelem az U9-es régiós tornán – videó

Vasárnap amolyan évzáró rendezvényt tartott a Kecskeméti Régiós Utánpótlás Központ (RUK), mely a KLC-KTE SI szervezésében rendezett U9-es tornát Tiszakécskén. A 6 résztvevőt a házigazdák mellett a Minősített Utánpótlás Központok (MUK) csapatai adták, így a régió 72 legtehetségesebb játékosa mérhette össze tudását.

A KLC-KTE SI mellett a Szilády RFC, a Szeged 2011, a Ceglédi VSE, a LUA Baja és a Szolnoki MÁV állt rajthoz MUK válogatottjával, a tornát körmérkőzések formájában bonyolították le. A csapatokat, illetve népes számban érkező szülőket és szurkolókat S. Juhász Attila (KLC-KTE SI elnöke), Sipos László (önkormányzati tanácsnok) és Szabó Tibor (RUK szakmai vezető) köszöntötte, ezt követően útjára is indult a labda. Az rögtön látszott a résztvevőkön, hogy nagy megtiszteltetésnek veszik a részvételt és a „válogatottságot”, a lelkes fiatalok élvezetes, hajtós és gólgazdag meccseket játszottak, mindenki szeretett volna nyerni – írja a KLC-KTE SI honlapja.

Három csapat kifejezetten fej-fej mellett haladt, a KLC-KTE SI, a Szeged és a Szilády RFC színeiben szereplő tehetségek a Ceglédet, a Baját és a Szolnokot egyaránt legyőzték, így egymás közt dőlt el, hogy ki is lesz a legjobb ezen a napon. Ez egészen az utolsó meccsig nyitott maradt, hiszen a KLC-KTE SI-vel döntetlent játszó Szeged 2011 és Szilády RFC egymás elleni játéka zárta a programot, ezen az összecsapáson pedig a szegediek bizonyultak jobbnak ezúttal, a mieink így a második helyen zártak.

A torna zárásaként az érmek mellett megválasztották a torna álomcsapatát is a szervezők, az 5 játékost a dobogós együttesek játékosai adták. A díjakat S. Juhász Attila és Szabó Tibor mellett Losonczy László (MLSZ BKMI igazgatója), Czéh László (RUK szakmai felügyelő), Csábi József (Szolnoki MÁV szakmai igazgatója), valamint a Kecskeméti LC futballistái, Farkas István, Eugene Salami és Terbe Botond adták át.

Kecskeméti Regionális Utánpótlás Labdarúgó Torna (U9):

1. Szeged 2011 MUK
2. KLC-KTE SI MUK
3. Szilády RFC MUK
4. Szolnoki MÁV MUK
5. Ceglédi VSE MUK
6. LUA Baja MUK

A torna álomcsapata:

Czéh Barnabás (KLC-KTE SI MUK), Pulai Péter (KLC-KTE SI MUK), Mádi Flórián (Szeged 2011 MUK), Hödör Bence (Szeged 2011 MUK), Lomjánszki Márk (Szilády RFC MUK).

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés