kesport.hu

A vártnál simábban nyert a HÉP-KRC

Elég volt három szett a fiatal dunaújvárosiak ellen még tartalékosan is a Kecskemétnek.

Dávid és Krupánszki pontjaival gyorsan magabiztos előnyt szerzett a kecskeméti férfi röplabdacsapat vasárnap este a Dunaferrel szemben. Deák bravúros mozdulatokkal mentett meg már elveszettnek hitt labdákat, míg a többiek kisebb hibáktól eltekintve lehengerlően játszottak. A fiatal vendégek az elején szinte csak rossz hírös városi nyitásokból szerezték egységeiket, majd aztán felbátorodtak, és elkezdték a zárkózást, volt egy periódus, mikor már csak kettő volt a csapatok között a különbség. Sasa Nedeljkovic tanítványai aztán újra megrázták magukat, és gyorsan lezárták az első szettet, 25-18. A folytatásban Kunert pontjai jelentették a KRC számára a vezetést, majd aztán a Dunaferr is elkezdte az egységek gyűjtögetését. A 2-3 pontos kecskeméti fór aztán egyre jobban hízott, végül egy hosszúra sikerült nyitással ért véget a második etap, 25:18. Nagy lendülettel vetette bele magát a harmadik játszmába a Kecskemét, gyorsan szerették volna lezárni a kérdéseket. Kovács Zoltán bombáival egyszerűen nem tudtak mit kezdeni a vendégek, akik láthatóan elkészültek erejükkel. A legvégén aztán Krupánszki nyitását fogadta rosszul az egyik Dunaferr-játékos, így 25:12-vel ért véget ez a fejezet, és egyben a mérkőzés is.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Sasa Nedeljkovic értékelése: – Kicsit szorosabb összecsapásra számítottam, hiszen a Dunaújváros az elmúlt hetekben meggyőző formát mutatott. Örülünk a győzelemnek, az átalakított stratégiánk működni látszik. Nem vagyunk könnyű helyzetben, hiszen hárman sem állnak rendelkezésünkre, viszont a csapategység nagyon erős, így bizakodóan várhatjuk a jövőheti, Pénzügyőr elleni rangadót. Az egy teljesen más meccs lesz biztos vagyok benne. Fontos, hogy ott is a legjobb arcunkat mutassuk majd!

HÉP-Kecskeméti Röplabda Club – Dunaferr SE 3:0 (18, 18, 12)
férfi röplabda NBI.

Az eredmény alakulása. I. játszma: 8:2, 16:5, 21:17. II. játszma: 8:4, 16:4, 21:16. III. játszma: 8:2, 16:8, 21:11.

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés