kesport.hu

Forray Gábor hálás a családjának

Sűrű volt az év vége a férfi kosárlabdázóknál, hiszen 21-én és 28-án volt mérkőzésük, így nem sok idő jutott az ünnepi kikapcsolódásra. Forray Gábor vezetőedző hálás családjának, hogy jól viselték ezt az időszakot is.

– Sok munkával teltek az ünnepek, hiszen fontos meccseket játszottunk a bajnokságban – kezdte érdeklődésünkre a tréner. – Karácsony első és második napját családi körben töltöttem, a gyerekeim és feleségem már nagyon várták, hogy több időt lehessünk együtt. 26-án a Debrecen elleni meccsre készültünk már, de eztán sem álltunk le, 31-én is találkoztunk a fiúkkal. Szilveszterkor kora este aztán közös csapatvacsora, koccintás volt a programban. Elsején délután már a Zalaegerszegre készültünk, pénteken őket is szeretnénk megverni hazai környezetben. Bízom benne, hogy sokan kilátogatnak majd a Messzi István sportcsarnokba, Debrecenben kifejezetten a szurkolók lendítettek át minket a holtpontokon, nagyon számítunk rájuk ezúttal is!

Hogyan értékelnéd a tavalyi évet, és mivel lennél elégedett 2018-ban?

– A Magyar Kupa nyolcas döntőjének kiharcolása úgy gondolom, hogy megsüvegelendő, hiszen rettentően szoros a mezőny, egy-egy mérkőzésen is sok múlhat. Ha a 2017-es év egészét nézzük, akkor nem lehetünk elégedetlenek, bízzunk benne, hogy az idei sem lesz rosszabb. Különösebb fogadalmat nem szoktam tenni az új évre, próbálok úgy élni, dolgozni, hogy el tudjam végezni maradtéktalanul az előttem álló feladatokat. A többi csapat jelentősen megerősödött, nekünk pedig változtatásokat kellett eszközölni Pongó Martin távozása után, tehát sok munka vár még ránk. Minden meccsnek jelentősége van számunkra, úgy is mondhatnám, hogy minden héten háború, de már megszoktuk ezt a nyomást, nem okoz különösebben gondot.

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés