kesport.hu

Visszavágna a Pécsnek a KTE-Duna Aszfalt

Még az alapszakasz elején találkoztak egymással, akkor a baranyaiak örülhettek a végén. Most más forgatókönyv van Forray Gábor előtt!

– Megfelelően kell működnie a védekezésünknek, hiszen a Pécs nagyon agresszívan támadja a gyűrűt – nyilatkozta a lila-fehérek honlapján a vezetőedző. – Az egy az egy elleni védekezés lesz az alapvető feladat, fontos lesz a pick and rollok levédése is, illetve a visszarendeződés. Tulajdonképpen ez a kosárlabda három alapja, ezeket a PVSK jól játssza. Nincs más feladat, erre készültünk egész héten, megpróbáljuk megakadályozni ellenfelünk könnyű góljait. Ha felállt védelem elleni játékra tudjuk őket kényszeríteni, az talán nekünk kedvezhet. Emellett a védekezésük is nagyon agresszív, a kis faultokkal, lökésekkel együtt kell tudnunk játszani. Kellemetlen, masszív csapat a Pécs, egy percre se adja fel. Nehéz meccsre számítok, egyértelműen a PVSK az esélyes. Ha sikerülne a győzelem, akkor az egy óriási bravúr lenne!

A második fordulóban hazai pályán 73-72-es vereséget szenvedett a KTE-Duna Aszfalt hazai pályán a Pécs ellen. A revans plusz motiváció lehet?

– Szeretnénk visszavágni, de ha hazai pályán nyertünk volna, akkor is a győzelem lenne most a célunk. Az a meccs is hasonlóan indult, mint a ZTE elleni, hiszen majdnem hússzal vezetett a Pécs, onnan visszajöttünk, és volt hogy nálunk volt az előny, végül egy ponttal kikaptunk. A PVSK az első pillanattól kezdve nagy hőfokon játszik, ha ugyanúgy kezdünk, mint legutóbb, akkor nehéz dolgunk lesz, hiszen ekkora hátrányból idegenben nem biztos, hogy vissza tudunk kapaszkodni.

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés