kesport.hu

Videó: Helytállt NBI-es ellenfele ellen a KTE-automatika.hu

A Liga Kupa második fordulójában a Cegléd látogatott a Messzi István sportcsarnokba.

A mérkőzés elején inkább a Kecskemét dominált,a vendégek pontatlanul játszottak. Füstös és Bujdosó góljaival a hetedik percben 5-3-ra vezetett a hazai gárda. Ezután megrázta magát a Cegléd, és Radnic vezetésével felzárkóztak. Egészen a 16. percig fej-fej mellett haladtak a felek, majd Balogh Ádám pazar kapusteljesítménye ellenére elhúzott a vendég együttes, a 25. percben már 10-14 volt az állás. 11-15-ös eredménnyel fordultak a felek, köszönhetően a Kecskemét félidő végi gyenge támadójátékának.

A második játékrész hasonlóan kezdődött, mint az első. Hazai oldalon ismét Füstös és Bujdosó, míg a túloldalon Radnic magaslott a mezőny fölé. A 38. percre sikerült három gólra felzárkóznia a Kecskemétnek, ekkor 15-18-at mutatott az eredményjelző, de ezt ceglédi gólok és hazai kapufák követték, így az 52. percre tetemes előnyt tudhattak magukénak a vendégek, 21-27. A mérkőzés végére a hatgólos különbségből egyet dolgoztak le a hazaiak, végül 26-31-el zárult az összecsapás.

KTE-automatika.hu – Ceglédi KKSE 26-31 (11-15)

Gólszerzők: Petrik-Varga 3, Mazák 1, Bujdosó 6, Csuzi 1, Burik 3, Füstös 5, Kátai 4, Horváth Viktor 1, Miss 2

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés