kesport.hu

Elit klubok részvételével zajlott a XXI. SC Hírös-Ép Téli Kupa

Nívós kupa került megrendezésre a kunszentmiklósi Miklóssy János Sportközpontban.

A 2007-es korosztályban az ország elit akadémiái is képviseltették magukat: az MTK, a Videoton FC, Vasas Kubala Akadémia, Újpest FC, valamint a Mercedes-Kecskeméti Labdarúgó Akadémia. A 12 csapatos torna lebonyolítási rendszeréből adódóan minden mérkőzésnek rendkívüli jelentősége volt a végső helyezések szempontjából. Ezt ellensúlyozta, hogy közel azonos tudású csapatok vettek részt a tornán, így végig magas színvonalú mérkőzéseket játszottak a gyerekek, és láthattak a kilátogatók. A rendező egyesület három csapattal szerepelt, a kunszentmiklósi fiatalok mellett a kecskeméti Hírös-Épesek két alakulatot állítottak ki.

Pelikán István így értékelt:

– A saját rendezésű tornánkon szerepeltünk két csapattal a hétvégén. Ami immár a hagyományokat megtartva 21. alkalommal került megrendezésre, ezúttal Kunszentmiklóson. Ezen a tornán is remek szervezés mellett, nagyon izgalmas, kiegyenlített mérkőzéseket játszottak a gyerekek, ahol sokat fejlődhettek. Emelett a szépszámú nézősereg is jó hangulatban szurkolhatott egész nap. A tornán 12 nagyon jó csapat vett részt és végig kiélzett mérkőzéseket játszhattak egymással, ami hasznos volt szakmailag a gyerekek fejlődését szem előtt tartva. Két csapattal indult a 2007-es korosztályunk. Nagyszerű teljesítményeket láthattunk mindkét csapatban, egyénileg és csapatszinten is. Egységes filozófiával léptek pályára csapataink. Letámadtak már az ellenfél térfelén, mezőnyben kreatívan játszottak, támadásban minél gyorsabban próbáltak gólhelyzetbe kerülni. Jó volt nézni az izgalmas mérkőzéseiket. Hogy a gyerekek mennyire összetartóak az is jól mutatja, hogy hihetetlen spontán szurkolással buzdították a másik csapatot az utolsó mérkőzéseken. Öröm volt ezt látni és főleg hallani, illetve óriási plusz motivációt jelentett ez a pályán lévőknek. Ez a sport lényege. Ez a játék és szurkolás az eredményeken is meglátszott. A remek hozzáállás most a 6. és a 9. hely megszerzését jelentette. A torna gólkirálya Gyenes Róbert lett. Grtatulálunk Neki és mindkét csapatunk összes játékosának.

Eredmények:

SC Hírös-Ép Sárga – SC Hírös-Ép Kunszentmiklós 4-0
SC Hírös-Ép Sárga – Szilády RFC 0-0, büntetőkkel: 2-3
SC Hírös-Ép Sárga – Újpest FC 1-3
SC Hírös-Ép Sárga – Békéscsaba 1912 Előre SE 2-1
SC Hírös-Ép Sárga – Vasas Kubala Akadémia 4-1

SC Hírös-Ép Kék – MTK 0-2
SC Hírös-Ép Kék – Békéscsaba 1912 Előre SE 0-3
SC Hírös-Ép Kék – Mercedes-KLA 1-0
SC Hírös-Ép Kék – SC Hírös-Ép Kunszentmiklós 6-1
SC Hírös-Ép Kék – Jászberény FC 1-1

SC Hírös-Ép kék: Zoboki Krisztián, Rékasy Dávid, Kovács Dezső, Rottmayer Roland, Kanizsai Attila, Seres Richárd, Kovács Martin, Diószegi Kristóf, Dömötör Zsolt.

SC Hírös-Ép sárga: Lehotai Ákos, Szűcs Szilárd, Czumbil Mihály, Gyenes Róbert, Szabó Benedek, Fleig Áron, Gszelmann Tamás, Keindl Kristóf.

Felkészítő edzők: Pelikán István, Dócs Dániel.

Beszedics Tibor így értékelt:

– Egy nagyon színvonalas tornán sikerült részt venni, Kunszentmiklóson ilyenben még nem volt része eddig senkinek. Játszottunk nagyon jó és izgalmas mérkőzéseket, de látható volt a különbség, hogy hol tartunk az elit csapatokhoz képest. Rengeteg tapasztalatot sikerült gyűjteni, keményen fogunk dolgozni, hogy a következő tornán szebb eredményt érjünk el.

SC Hírös-Ép Kunszentmiklós – SC Hírös-Ép Sárga 0-4
SC Hírös-Ép Kunszentmiklós – Szilády RFC 0-4
SC Hírös-Ép Kunszentmiklós – Jászberény FC 0-4
SC Hírös-Ép Kunszentmiklós – SC Hírös-Ép Kék 1-6
SC Hírös-Ép Kunszentmiklós – Mercedes-KLA 2-2

SC Hírös-Ép Kunszentmiklós: Újszászi Imre, Kasza Máté, Balogh Máté, Török Imre, Cardini Krisztián, Látos Zsombor, Kálomista Gerő, Dézsi Martin, Kiss Gergő, Varga Botond.

Felkészítő edző: Beszedics Tibor.

A XXI. SC Hírös-Ép Téli Kupa végső sorrendje a 2007-es korosztályban:

1. Videoton FC
2. MTK
3. Eger SE
4. Szilády RFC
5. Újpest FC
6. SC Hírös-Ép Sárga
7. Békéscsaba 1912 Előre SE
8. Vasas Kubala Akadémia
9. SC Hírös-Ép Kék
10. Jászberény FC
11. Mercedes-KLA
12. SC Hírös-Ép Kunszentmiklós

Legjobb játékos: Csucsánszky Zoltán (Videoton FC)
Legjobb kapus: Kis Milán (MTK)
Gólkirály: Gyenes Róbert (SC Hírös-Ép Sárga)
Legjobb haza játékos: Látos Zsombor (SC Hírös-Ép Kunszentmiklós)

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés