kesport.hu

Kurucsai Milán Csíkszeredán edzősködik

Az ex-kecskeméti játékos 2004 és 2008 között volt a KTE labdarúgója, ez idő alatt hatvanszor ölthette magára a lila-fehér mezt, tíz évvel később, pályafutása befejeztével sem távolodott el szeretett sportjától.

Hogyan emlékszel vissza a kecskeméti évekre?

– Most úgy gondolom, hogy játékosként nem voltam elég tudatos ahhoz, hogy igazán jó eredményeket érjek el Kecskeméten. Ennek ellenére jó szívvel gondolok arra az időszakra, elsősorban azok a játékostársaim jutnak eszembe, akikkel azóta is tartjuk a kapcsolatot. Sokukkal szerintem jó viszonyt ápolunk ma is. Rengeteg dolog történt anno, jól esik néha közösen visszaemlékezni.

Labdarúgó karriered befejeztével mivel foglalkozol?

– Edzőként fél éve Csíkszeredában élek és a Székelyföldi Labdarúgó Akadémián dolgozom. Nagyon szeretek a gyerekek között lenni, velük foglalkozni. Emellett jelenleg a Neumann János Egyetem Pedagógusképző Kar utolsóéves hallgatója vagyok, tehát hamarosan diplomás pedagógus leszek.

Hogy érzed magad ebben az új közegben Erdélyben?

– Eddig szerencsére minden jól működött. Én elsősorban tanulni és dolgozni jöttem ki és erre itt van lehetőség. Beleláthatok más kultúrákba, ezáltal egy kicsit más szemmel is tudom nézni ezt a sportágat. Az U7-es korosztály vezetőedzője vagyok, az U16-os csapatnál pedig segítő edzőként vagyok jelen, és kaptam egy úgynevezett szekcióvezetői feladatot is a gyermek korosztályoknál. Ezeken kívül olyan dolgokban is részt tudok venni, amelyekben otthon még valószínűleg nem lenne lehetőségem. Erdélyre mindig is kíváncsi voltam, viszonylag kevés szabadidőmben a helyet is megismerhetem. Örülök, hogy olyasmivel tudok foglalkozni, amit szeretek csinálni.

A gyerekek képzése után szeretnél a későbbiekben felnőtteket is irányítani?

– Nem nagyon szoktam ilyen szempontból a jövőre gondolni. Nem tervem ez, de nem is zárom ki ennek lehetőségét. Az U16-os csapattal való foglalkozás érdekessé teszi számomra a nagypályás labdarúgást, sok új információval találkozom és azért egyre inkább kíváncsi vagyok, hogyan tudnék összerakni egy nagypályás csapatot. A gyerekek egyelőre azért elsőbbséget élveznek.

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés