kesport.hu

Nehéz és hosszú túra előtt a KTE-Duna Aszfalt

Múlt héten szombaton az utóbbi idők egyik legkiválóbb hangulatú mérkőzésén igen nagy csatára késztették az egyik legnagyobb bajnokaspiránst, a Szolnokot.

Kiélezett első félidő után a harmadik negyedben jobban játszott a Szolnok, és bár az utolsó játékrészben még faragtak hátrányukból, végül 79-67-es vereséget szenvedtek. Pongó Mátét kérték meg, hogy ossza meg gondolatait az Olaj elleni találkozó kapcsán.

-Főleg az első félidőben megfelelő partnerei voltunk a Szolnoknak, aztán sajnos a harmadik negyed gyengére sikerült. Nem igazán mentek a támadásaink, ebben a szakaszban ment el a meccs. Ennek ellenére azonban úgy gondolom, hogy építhetünk erre a játékra. Örültünk neki, hogy ilyen sokan kilátogattak a mérkőzésre, nagyon jó érzés volt ennyi szurkoló előtt játszani, ez köszönhető annak is, hogy jó formában vagyunk.

Szombaton az a Sopron lesz az ellenfél, amelyik egy igen visszafogott szezonkezdet után egyre inkább kezd magára találni. Novemberben Váradi Kornéltól Sabáli Balázs vette át a csapat irányítását, Lamb Autrey helyére Joshua Parker érkezett irányító posztra, míg Josh Greene-t Mohammad El-Amin váltotta. Az Európa-bajnok Sasa Zagorac is távozott Sopronból, az ő utódját nem is olyan régen jelentette be szombati riválisunk. Esian Henderson a görög élvonalban szereplő Panionisz együttesétől érkezett, ellenünk húzhatja magára először az SKC-mezt.

-Megérkezett az SKC új légiósa, így öt külföldivel állnak majd fel. Nehéz meccsre számítok, Sopronban amúgy sem könnyű játszani. Élet-halál meccs lesz ez az SKC számára, de nyerni szeretnénk. Revansot szeretnénk venni a hazai pályán elszenvedett vereség miatt, jó helyen állunk a tabellán, ezt meg is akarjuk őrizni – mondta Pongó a csapat honlapján.

Sopron KC – KTE-Duna Aszfalt
Sopron, Novomatic Aréna, szombat 19:00
Játékvezetők: Kapitány Gellért, Balog György, Hervay Tibor
MKOSZ ellenőr: Várhalmi Zsolt

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés