kesport.hu

Tízet vert a Sopronra a Kecskemét

Hiába El-Amin nagy napja, tovább tart a Forray-csapat lendülete.

Djerasimovic duplájával indult a mérkőzés, a Sopron első kosarát Parker szerezte (2-2). Dénes triplája után El-Amin talált be, de Thompson és Molnár révén zárkózott a Kecskemét. Eleinte futottak az eredmény után, ám nem engedték, hogy ellenfelük nagyobb előnyt alakítson ki. Watkins kettesével 15-9-et mutatott az eredményjelző, ám Karahodzic közelijével, valamint Thompson 2+1-es akciójával felzárkóztak egy pontra (15-14), Dramicanin ziccerével pedig a vezetést is átvették, ám végül a hazaiak fordulhattak előnnyel a második negyedre (17-16).

Fej-fej mellett haladtak aztán a Sopronnal, Pongó hárompontosával újfent nálunk volt a fór, azonban egyből jött a válasz El-Amintól (26-24). Thompson egyenlített, majd Molnár zsákolt, de El-Amin megint eredményes volt kintről (29-28). Egy 6-0-s periódussal 34-29-re vezetett a KTE, de Watkins büntetőivel és El-Amin újabb trojkájával egyenlő volt az állás (34-34). A Sopron már nem tudott betalálni a hátralévő két és fél percben, azonban Pongó egy büntetőt, míg Thompson és Djerasimovic egy-egy duplát értékesített, így 39-34-re vezettek a nagyszünetben.

Jól kezdte a Kecskemét a második félidőt, Dramicanin és Djerasimovic is betalált, Pongó közelijével pedig kétszámjegyűre nőtt a differencia (34-45). Dramicanin volt eredményes kintről (34-48), majd El-Amin törte meg a soproni kosárcsendet. Wittmann kettese után 36-50-et mutatott a tábla, a kiválóan játszó El-Amin vezérletével azonban egy 12-0-s futást produkáltak a hazaiak (48-50). Kicsivel később Dénes hármasával már csak egy volt közte (53-54), Karahodzic kosara zárta le a harmadik etapot, hárompontos vezetéssel várhatta a Forray alakulat a záró felvonást (53-56).

Nagy küzdelem volt a parketten, tetemesebb előnyt nem tudtak kiharcolni, a Sopron pedig ott volt a nyakukban. Djerasimovic ziccerével 68-63-ra vezettek, a másik oldalon Takács talált be a triplavonalon túlról (66-68). Úgy tűnt, hogy szoros lesz a végjáték, ám az SKC már nem tudott kosarat szerezni a maradék három és fél percben. Csapatként harcolva újabb fantasztikus győzelmet aratott a KTE, 76-66-ra nyertek a hűség városában.


Sopron KC – KTE-Duna Aszfalt 66-76 (17-16, 17-23, 19-17, 13-20)

Sopron, Novomatic Aréna, V.: Kapitány G., Balog Gy., Hervay T. (Várhalmi Zs.)

Sopron: Parker 14/6, Duvnjak -, El-Amin 29/9, Dénes 8/6, Watkins 6. Csere: Henderson 4, Takács 3/3, Mészáros -, Bagó 2.

KTE: Pongó 6/3, Thompson 15, Djeraszimovics 17, Dramicsanin 13/3, Karahodzsics 13/3. Csere: Wittmann 4, Molnár 6, Horváth K. 2.

(ktekosar.com)

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés