kesport.hu

Elkapta a Dunakeszit a Scoregoal

Óriási bravúrt mutattak be a kecskeméti futsalosok pénteken este az üllői sportcsarnokban, ahol a 2. helyezett Dunakeszi fogadta őket.

A hétfői, Újpest elleni győzelem után nagyon fogadkoztak a hírös városiak, hogy az eddig mumusnak számító Dunakeszit megverik idegenben, és bár a feladat nem volt lehetetlen, de nagyon nehéznek tűnt. Dobosival kiegészülve, ám csapatkapitány nélkül állt fel a Scoregoal: Peltzer helyén a sérüléssel küszködő Csővári állt a kapuban, aki aztán nyerő embernek bizonyult.

Egy szerencsétlen öngóllal vezetett a meccs elején a Dunakeszi, de nem fogta meg ez a kecskemétieket, és pillanatok alatt a maguk javára tudták fordítani az állást. Előbb Marsa egalizált, majd nem sokkal később Marozsi csinálta meg szépen a helyzetet és tálalt Móra elé, aki megszerezte a vezetést, 1-2. A rutinos Temesi révén aztán visszajött a Kinizsi, de az öröm nem sokáig tartott, hiszen Marsa újfent villant, majd Szabó Szabolcs is bejelentkezett, így 2-4 volt állás a 15. percben. A félidő utolsó percében is akadtak még izgalmak, gyors gólváltás után alakult ki a 3-5 a szünetre.

Jobban kezdte a második etapot a Dunakeszi, és Temesi duplájával a 26. percben már 5-5-öt mutatott az eredményjelző. Ahogyan az elején, úgy most sem törtek meg azonban a Scoregoal játékosai, és előbb Dobosi vette be a kaput, majd Marozsi is feliratkozott a gólszerzők közé, 5-7. Az utolsó tíz percben óriási adok-kapok vette kezdetét, amelyből a Kecskemét jött ki jobban, habár Csővári óriási bravúrjai kellettek a sikerhez. Vincze révén még szorossá tudta tenni a meccset a Dunakeszi, de a két fiatal hírös városi, Marsa és Szabó gyorsan lehűtötte a kedélyeket, 6-9. A végjátékban még egy hazai gól esett, de ez sem változtatott a tényen, hogy a Scoregoal bravúros három pontot hozott el idegenből, és továbbra is versenyben van a felsőházért!

Csővári Gábor, a Scoregoal kapusa értékelte a meccset portálunknak: – Mindenki küzdött, hajtott, kitettük a lelkünket egymásért a pályán, ennek köszönhetően ez a csodálatos győzelem. Most biztos lesz nagy ünneplés hazafelé, de aztán a maradék meccseinkre kell koncentrálnunk, hogy kiharcoljuk a felsőházi rájátszást!

Dunakeszi Kinizsi – Scoregoal KFC 7-9 (3-5)
Férfi Futsal NB II. Keleti csoport 20. forduló

Kecskemét gsz.: Marsa 3, Móra, Szabó Sz. 2, Kovács J., Dobosi, Marozsi.

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés