kesport.hu

Sejtelmes kijelentést tett Kecskeméten Hosszú Katinka

Iron Aquatics

A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka nyitotta meg a kecskeméti Univer24 névre hallgató eseményt. Az év sportolónője előbb leúszott egy 200 méteres vegyest, majd az NSO Tv stábjának nyilatkozott az idei terveiről.

„Úgy érzem, hogy az elmúlt öt év iszonyatos menetelése után jó volt csak edzeni januárban és februárban. Remélem, hogy ez pozitív hatással lesz a felkészülésemre. A versenyekre való utazások sokat elvettek az időmből, de az edzések ugyanúgy telnek, mint eddig. Azonban márciusban már mindenképpen versenyezni fogok” – mondta Hosszú Katinka, aki elárulta azt is, hogy körvonalazódik, hogy ki fogja felkészíteni a versenyekre, de nevet nem árult el.

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés