kesport.hu

Ligaértekezletet tartott az MLSZ megyei igazgatósága

fotó: Németh Csilla (MLSZ BKMI)

Kedden este Ligaértekezletet tartott az MLSZ Bács-Kiskun Megyei Igazgatósága a megye egyes és megye kettes csapatok sportvezetőinek.

Az értekezletet Losonczy László, az MLSZ BKMI igazgatója nyitotta meg, rövid visszatekintéssel az előző esztendőre. Örömmel idézte föl, hogy az év végén mind a megyei válogatott, mind a megye játékvezetőinek a válogatottja a pályán is szép sikereket aratott, előbbi második lett az Amatőr Megyei Válogatottak Országos Tornáján, az utóbbi pedig megnyerte az országos bajnokságot. Ezt követően kifejtette, hogy a tavalyi évben egymilliárd forintnyi támogatási pénzt sikerült a megyének elnyernie tárgyi eszközök fejlesztésére megnyernie – írja beszámolójában a BAON.hu.

Az idei évben szintén pályázatoknak köszönhetően a megye elnyert negyven defibrillátort, ami a sportpályákon történt tragédiák elhárításának az alapvető eszköze.

Ezt követően Török Tibor, az Igazgatóság Versenybizottságának elnöke hívta fel a sportvezetők figyelmét arra, – a pályák mellett elharapózó, a játékvezetők irányában tanúsított egyre türelmetlenebb fellépések miatt –, hogy nagy hiba, ha a sípmestereket közellenségnek tekintik.

Ezt követően Kerpics Ferenc, az Igazgatóság versenyszervezője vázolt fel egy új kezdeményezést, az amatőr sportszervezői tanfolyamot. Elmondta, hogy a magyar labdarúgás első, második és harmadosztályában máris kötelező, hogy minden klub foglalkoztasson egy a megfelelő vizsgát letett sportszervezőt. Ennek az oka, hogy a szabályok, jogszabályok, verseny- és pályázati kiírások, illetve azok változásainak a folyamatos követése manapság jóval bonyolultabb, mint egy-két étvizeddel ezelőtt. Három, négyezer oldalnyi anyagot kell folyamatosan figyelemmel kísérni ahhoz, hogy egy-egy klub működése minden tekintetben szabályszerű legyen. A 2019/20-as megyei első osztályú bajnokságban immáron az indulás feltétele lesz, hogy egy-egy klub foglalkoztasson egy regisztrált amatőr sportszervezőt. Ennek az előírásnak a teljesítése érdekében a Szövetség már az idén megindítja az amatőr sportszervezői tanfolyamot, amelynek a végén a jelöltek vizsgával bizonyíthatják alkalmasságukat.

Kerpics Ferenc egyéb kérdések érintése mellett arra is magyarázatot adott, miért van az, hogy a tizenhárom csapatos megyei első osztályban a 14. forduló helyett miért a 16-kal rajtol el a tavaszi idény.

Tavaly ősszel egyszerre indultak a megye egy és a megye kettő küzdelmei is. Az őszi sorsolás előtt a szövetség igyekezett figyelembe venni a csapatok speciális kéréseit, hogy melyik napon, szombaton vagy vasárnap szeretne játszani, illetve bizonyos érintett klubok azon kéréseit, hogy az egyazon, vagy közeli településen működő csapatok mérkőzéseinek az időpontjai ne ütközzenek.

Tavasszal viszont azért nem lenne célszerű, ha egyszerre indulnának az első és a másodosztály küzdelmei, mert akkor a megye egyes bajnok az osztályozó előtt két hétig játék nélkül maradna. Emiatt a másodosztályban már február végén útjára indul a labda (mivel a bajnokságot megadott határidőre be kell fejezni), a megyei első osztályban viszont csak március 11-én. A sorsolás tekintetében az őszi rajt előtt beadott kérelmek viszont csak abban az esetben érvényesíthetők, amennyiben mind a megyei első osztályban, mind a megyei másodosztályban szinkronban halad a bajnokság, a 16. fordulóval folytatódik a tavasz. Emiatt a megyei első osztályú csapatok majd tavasz végén, a 26. fordulót követően játsszák le a 14. és a 15. fordulót.

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés