kesport.hu

Elmarad a KLC szombati edzőmeccse

Szombaton a Pest megyei élvonalban szereplő Nagykáta lett volna a Kecskeméti LC ellenfele, egyben ezzel a mérkőzéssel zárta volna a tervek szerint a felkészülést a kecskeméti felnőtt labdarúgócsapat.

A mérkőzés sorsa időközben kérdésessé vált, ugyanis a nagykátai keretből többen is betegséggel bajlódtak a héten. Csütörtök délután végül le is mondta a találkozót a Pest megyei gárda, nem tudtak volna rendesen kiállni az edzőmeccsre.

A felkészülési időszak hátralévő részében jelen állás szerint nem szerepel már edzőmeccs, a Kecskeméti LC legközelebb a Kunszállás elleni hazai szezonnyitón lép így pályára a Széktóiban, amelyre március 17-én (szombaton) 15:00-kor kerül sor.

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés