kesport.hu

KKC: Csütörtöktől junior döntő Miskolcon

Csütörtöktől vasárnapig a rendezik Miskolcon a Generali Arénában a Nemzeti Leány Junior Bajnokság „A” döntőjét. Rövid beharangozó.

A csoportok beosztása:

A-csoport: Csata DSE, DVTK Akadémia, Kecskeméti KC, Széchenyi KA.

B-csoport: Vasas Akadémia, PEAC – KA Pécs, BEAC Újbuda KA, Soproni Darazsak Akadémia.

Egy eseménydús évad érkezik a végjátékához a legidősebb utánpótlás korosztály számára. Az országos döntő esélyeit minden évben nehéz felmérni, hiszen az előcsatározások alkalmával akár sérülések, akár egyéb kötelezettségek okán nem mindig abban a felállásban játszottak a csapatok, ahogy azt a következő napokban láthatjuk majd.

Az időbeosztását tekintve a nyolcas döntő minden esztendőben egy speciális versenyhelyzet, ahol négy nap alatt öt mérkőzést vívnak a résztvevő gárdák. Az egyénenként változó versenyzői adottságoktól is függ, hogy ki mennyire tudja kezelni ezt a terhelést.

Az előcsatározások alkalmával a Vasas Akadémia és a Csata DSE érte el a legjobb mutatót. Ezen két gárda némileg kiemelkedik a mezőnyből. A legnagyobb esélyesnek számítanak a csoportjaik megnyerésére és ezzel együtt a döntőre is.

Az A-csoportban a Vasas mellett találjuk a házigazda DVTK Akadémia csapatát. Amióta Miskolcon és környékén újraszervezték az utánpótlást, négy országos döntőt rendezett a klub. Eddig az éremszerzés nem sikerült, de évről évre érezhető az előrelépés és most meglehet az áttörés. Ebben a négyesben szerepel még a Kecskemét és a Győr csapata. Mindkét együttest sok sérülés hátráltatta, ettől függetlenül versenyképes teljesítményeket láthattunk és mindkét csapattól ugyanez várható a nyolcas döntőben is.

A B-csoportban a Csata DSE mellett még inkább megjósolhatatlanok az erőviszonyok. Könnyen lehet, hogy a négy közé kerülés szempontjából már a torna első meccsét követően okosabbak leszünk, amikor a BEAC és a PEAC csatázik. A két együttes három hete hosszabbításos meccset vívott a rájátszás Piros csoportjában. Aki csütörtök reggel nyerni tud, komoly lépéselőnybe kerül. A négyes negyedik tagja a Soproni Darazsak Akadémia. Alacsonyabb szerkezetű csapattal versenyzett idén a Sopron, de így is ki tudta vívni az országos döntőben való szereplés jogát.

A program

Március 8., csütörtök
9:00 PEAC – KA Pécs – BEAC Újbuda KA “A”
11:00 Vasas Akadémia “A” – Soproni Darazsak Akadémia 
13:00 Csata DSE – Széchenyi KA
15:00 DVTK Akadémia – Kecskeméti KC
16:45 Ünnepélyes megnyitó
17:30 PEAC – KA Pécs – Soproni Darazsak Akadémia
19:30 BEAC Újbuda KA “A” – Vasas Akadémia “A”

Március 9., péntek
9:00 Kecskeméti KC – Csata DSE 
11:00 DVTK Akadémia – Széchenyi KA 
13:00 Soproni Darazsak Akadémia – BEAC Újbuda KA “A” 
15:00 Vasas Akadémia “A” – PEAC – KA Pécs
17:00 Széchenyi KA – Kecskeméti KC
19:00 Csata DSE – DVTK Akadémia

Március 10., szombat

5-8. helyért
10:00 „B” III. helyezett – „A” IV. helyezett [E] 
12:00 „A” III. helyezett – „B” IV. helyezett [F]

Elődöntők
14:00 „B” I. helyezett – „A” II. helyezett [G] 
16:00 „A” I. helyezett – „B” II. helyezett [H]

Március 11., vasárnap
9:00 „E” vesztes – „F” vesztes [7. helyért] 
11:00 „E” győztes – „F” győztes [5. helyért] 
13:00 „G” vesztes – „H” vesztes [3. helyért] 
15:00 „G” győztes – „H” győztes [1. helyért]
16:45 Ünnepélyes eredményhirdetés

 

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés