kesport.hu

Elvitte a Műkertből a pontokat a Kerekegyháza

Az éllovas Kerekegyháza ellen nagy csatát vívott a kecskeméti együttes, de nem sikerült a bravúr. A csapatok dolgát az orkán erejű szél sem könnyítette meg, a pontok sorsáról végül egyetlen gól döntött.

Már mérkőzés korai periódusában, a 15. percben megszerezte a vezetést a kerekegyházi csapat: Gáspár Ernő távolról volt eredményes. Ezután megpróbáltak egy fokozattal feljebb kapcsolni a hazaiak, de ez helyzetekben nem mutatkozott meg, ellenfelük szervezetten védekezett. Az első félidőben egyik kapu előtt sem alakult ki különösebb veszély, maradt a 0-1.

A második játékrészben is dominált a Kerekegyháza, sokszor tudtak a kecskeméti védelem mögé jutni, támadásaikat rendre lövéssel tudták befejezni. Két alkalommal a kapufát is eltalálták, azonban góljaik számát már nem bírták növelni. A hírös városiak a hajrában felívelésekkel szerettek volna otthon tartani legalább egy pontot, de ezeket a vendégek védői kivétel nélkül
hatástalanították.

Kovrig Ákos vezetőedző: Összességében nincs okunk szégyenkezni. Egy nagyon dinamikus és jó csapat ellen játszottunk, megpróbáltuk megnehezíteni a dolgukat. Az időjárási körülmények sajnos nem tették lehetővé a minőségi futball kialakulását, nagyon erős szél fújt végig, így inkább a harciasság dominált. Egy átlövés gól az ő javukra döntötte el a mérkőzést, de azt gondolom, hogy nagyon szervezetten játszottunk ma. Sok sikert kívánunk a Kerekegyházának, figyelni fogjuk az eredményeiket.

SC Hírös-ép – Sunplast Kerekegyházi SE 0-1
MEGYEI II. ÉSZAK 21. forduló
jegyzőkönyv

Gólszerző: Gáspár Ernő

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés