kesport.hu

Scoregoal: Gödöllőn maradtak a pontok

archív fotó

Pénteken Gödöllőn játszotta soros bajnokiját az alsóházi rájátszásban a Scoregoal Kecskeméti Futsal Club, és ezúttal kis szerencséjük sem volt.

Korán hátrányba került a kecskeméti alakulat, ám nem adták fel, rendre próbálkoztak helyzeteket kialakítani, de betalálni sokáig nem sikerült. Vitatható találattal már 2-0-ra ment a Gödöllő, erre Móra tudott válaszolni, ám egy megpattanó góllal újra kettő volt a különbség, így vonulhattak 3-1-el pihenőre a csapatok.

A folytatásban mindent megtett a Scoregoal, hogy ledolgozza hátrányát, de el voltak átkozva, egyszerűen a mai napon semmi nem akart összejönni. Nem úgy a másik oldalon, ahol gyakorlatilag minden sült, és még kétszer tudták megzörgetni Csővári hálóját, ezzel kialakítva az 5-1-es végeredményt.

Koós Károly vezetőedző: – Nem tudom hibáztatni a srácokat, mindent megtettek a mai meccsen, egyszerűen nem volt velünk a szerencse. Sok a sérültünk, vannak hiányzók, az elmúlt hetekben csatlakozóknak pedig még szokni kell a játékainkat. Csalódottak vagyunk, de nem törtünk meg, készülünk a 16-ai, Újpest elleni összecsapásra, ahol egyértelműen szeretnénk kijavítani a csorbát!

COVRITAS FUTSAL GÖDÖLLŐ – SCOREGOAL KECSKEMÉTI FUTSAL CLUB 5-1 (3-1)
Férfi Futsal NB II. Keleti csoport Alsó-ház 4. forduló

Jegyzőkönyv

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés