kesport.hu

Marozsi: Háborúba küldtem a fiúkat és helytálltak a fronton

Az SC Hírös-Ép fiataljai a Champions Trophy magyar selejtezőjén bizonyíthattak.

Marozsi Gábor beszámolója:

„A kétnapos Champions Trophy magyar selejtezőjén vettünk részt Újpesten, ahol felemás érzésekkel hagytam el a torna végén a létesítményt. A 24 csapatos kupán négyszer hatos csoportokból csupán az első 4 csapat jutott a felsőházba, ahol már a legjobb 16 csapat játszott egymással.

Első nap a csoportmeccseké volt a főszerep, amely nem a legjobban indult a számunkra. Egy alvós, gyenge játékot mutatva szenvedtünk 3-0-s vereséget az FTC ellen, de szerencsére gyorsan sikerült javítanunk, hiszen a Szent Pál Akadémia ellen tudtunk 5-1-re nyerni. Ezután jött a rivális Gödöllő csapat, akit magabiztos játékkal fektettünk két vállra egy 4-1-es győzelemmel.

A következő akadályt, a végül tornagyőztes Mészöly Focisuli jelentette, akik ellen úgy sikerült 2-0-ra kikapnunk, hogy két szabályos gólt nem adtak meg nekünk. A csoportküzdelmek végét a Debrecen csapata jelentette, akikkel sima mérkőzésen 10-0-s meccset játszottunk a javunkra, ezzel megszerezve a csoport 3. helyét.

A felsőházi 16 csapatot vasárnap 4×4-es csoportokba rakták. A mi csoportunk: Nyíregyháza Spartacus, DVTK, Honvéd, SC Hírös-Ép. A négy csoportból sikerült a legerősebbe kerülnünk, hiszen itt mindegyik csapatnak esélye lett volna a végső győzelemre. A vártnál magabiztosabban sikerült a csoport, először a Honvéddal mérkőztünk meg, akiknél gyorsan 2-0-s előnyre tettünk szert. Ők még tudtak szépíteni, de egalizálni nem, így maradt a 2-1 végeredménynek. Jött a Nyíregyháza, akik a csoportunk nagy esélyesei voltak, de egy küzdős játékot mutatva 2-1-re diadalmaskodtunk ismételten. Itt már eldőlt, hogy csoportelsők leszünk, de azért szépen szerettük volna zárni a csoportunkat, amely két szabadrúgás góllal össze is jött, így 2-1-re nyertünk a DVTK ellen is.

Ég és föld volt a két napi játékunk egymáshoz képest, hiszen a szombati változatos játékkal ellentétben a vasárnapi produkciónk kiegyensúlyozott volt, amelyet az első meccstől az utolsóig szerettem volna megtartani, de sajnos nem ment, ugyanis a legjobb 4 közé jutásért az Eger csapatát kellett volna elvernünk, amely jól is indult. Az elején gyorsan 2-0-s vezetéshez jutottunk, majd kabaréba illő gólokat kaptunk, amely mutatta, hogy a szerencse azon a meccsen elhagyott minket. Egy perccel a vége előtt 2-2 volt az állás és mi tűzijátékoztunk az ellenfél kapuja előtt, persze mindent a kapusba rúgtunk, melyből sikeresen tudtak kontrázni és ezzel 3-2-re nyerni ellenünk.

Érthetően nehéz volt a srácokat felrázni a következő megmérettetésre, hiszen ezzel a vereséggel padlóra kerültek, mert nem érdemeltek vereséget, sőt egész meccsen mi domináltunk és így kaptunk ki. A következő ellenfél így a Vasas csapata volt, akik ellen ugyan 1-0-ra nyertünk, de saját magunknak nehezítettük meg a dolgunkat azzal, hogy a sok kidolgozott támadást sikertelen befejezés követte, így végig nyitott volt a találkozó. Ezzel a győzelemmel az 5-6. helyért tudtunk megmérkőzni az FTC csapatával, ahol gyors vezetés után kiegyenlített lett a mérkőzés egy rossz védekezést követő kapott góllal. Ezek után sem adtuk fel és 6-szor vittük rá 1-1-be az ellenfél kapusára, de mind sikertelen befejezés volt, így jöttek a büntetők, ahol alulmaradtunk a Fradival szemben, ezzel megszerezve a 6. helyet.

Úgy hiszem, hogy mi csak fejlődtünk ezen a tornán, hiszen a csapatnak a legnagyobb gyengesége a mentalitás volt, amelyben nagyot léptünk előre. Bár ezen a téren is nehezen kezdtük a kupát Szombaton, de vasárnap már egy sokkal agresszívabb, küzdősebb és kiegyensúlyozottabb csapatot láttam, akik minden elismerést megérdemelnek. Nagyon sok szép megoldást láttam és magas hőfokon pörgő játékosokat, amellyel kellemes meglepetést okoztak számomra is. Természetesen bőségesen voltak hibáink is, de azért edzünk, hogy ezeket kijavítsuk. Az ország egyik legerősebb tornáján lettünk 24 csapatból hatodikak úgy, hogy sokkal előrébb való helyet érdemelt volna a csapat a mutatott játék alapján. Nagyon büszke vagyok a fiúkra és hatalmas gratuláció minden egyes játékosnak, de még sok munka vár ránk, amelyet hétfőn már el is kezdünk.”

A csapat tagjai: Hajnal Viktor, Kobela Patrik, Gajdos Márk, Szebellédi Bátor, Keresztes Zoltán, Tóth Félix, Locskai Luigi, Nagy Ákos, Iványi Zente, Szalai Levente.

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés