kesport.hu

Deák Márk továbbjutásra számít

2-2-es állásról várhatják a hétfői, 20 órás meccset a csapatok. A HÉP-KRC számára a hazai pálya előnyt jelenthet, de korábban már a Kaposvár bizonyította, hogy a hírös városban is tudnak eredményesek lenni, így nagy csatára lehet számítani. Aki nyer, az jut a döntőbe, ahol a Kazincbarcika lesz az ellenfél.

A meccsre a klubvezetés különböző akciókkal készül, ezekről ITT olvashat bővebben.

Deák Márk tavaly még a somogyiak együttesét erősítette, ám idén már a Kecskemét mezében láthattuk őt fontos meccseken kiváló produkciót nyújtani. A hétfői különösen fontos számára és a HÉP-KRC-nek is, így mindent megtesznek majd, hogy ők játszhassák a döntőt.

– A hazai meccs után kicsit padlón voltunk, de nem sokáig lógattuk az orrunkat, és sikerült gyorsan rendet tenni a fejekben – mondta a kecskemétiek liberója. – A kaposvári meccs nagyon jó hangulatban telt, és ez a játékunkon is látszott. Szeretnénk hasonlóan jól szerepelni hétfőn, pláne hogy hazai közönség előtt játszunk. Ellenfelünk már bizonyította, hogy képes idegenben is nyerni, így nekünk is 100%-on kell pörögni, hogy kiharcoljuk a döntőt. Nagyon bízom a csapatban, jó az egységünk, nálunk van a lélektani előny, mindenképpen győzelemre számítok! Hajrá Kecskemét!

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés