kesport.hu

Djeraszimovics hazament Szerbiába

Marko Djeraszimovics szombaton már nem lépett pályára a Szolnok elleni összecsapás második félidejében. A ktekosar.hu-nak elmondta, hogy fájdalmat érzett a bokájában, a szakmai stáb pedig nem kockáztatta meg a játékát.

– Amikor a Debrecen ellen játszottunk, akkor éreztem egy kis fájdalmat a bokámban, de végig a pályán voltam. Edzettem és játszottam is utána, majd az Olaj elleni találkozó a félidejének végén egyre jobban fájt. A nagyszünetben Bozóki Ferenc, a masszőrünk megvizsgált, és nagyon kellemetlen érzés volt, amikor hozzáért a bokámhoz. Úgy gondoltuk, nem éri meg kockáztatni, nehogy aztán később nagyobb legyen a gond. Jelenleg terápiás kezelést végzek Szerbiában, amit folytatni fogok Kecskeméten. Azt hiszem, tudnék játszani vasárnap, de majd kiderül, hogy az orvosok mit mondanak.

Tisztességgel helytállt a KTE (77-88) a kupagyőztes Szolnoki Olaj KK otthonában, Djeraszimovics a mérkőzésről is elmondta véleményét.

– Rasztko Dramicsanint hamar elveszítettük, különleges szituáció alakult ki, hiszen a rotációnkban nincs túl sok magasember. A fiatalok rendkívül jól használták ki azokat a perceket, amelyeket a pályán töltöttek. Jó meccset játszottunk, három perccel a vége előtt csupán négy ponttal vezetett a Szolnok. Remélem, vasárnap is hasonlóan jól tudunk majd teljesíteni.

(ktekosar.com)

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés