kesport.hu

SC Hírös-Ép: Elszántan várják a városföldi derbit

Habár a kecskeméti csatát elbukták a múlt hétvégén a kék-sárgák, nem keseregnek, és bizakodva várják a vasárnapi, Városföld elleni összecsapást.

A múlt hétvégi városi derbin nem kevesebb, mint hét góllal terhelte meg a KLC az SC Hírös-Ép hálóját, így volt min dolgoznia Kovrig Ákos tanítványainak az elmúlt napokban. Ráadásul az eddig egy egységgel kevesebbet szerző Városföld vendégei lesznek, így kiélezett mérkőzésre lehet számítani. A hazaiak jó formában vannak, a tavasszal lejátszott találkozóik közül 4 győzelem és 2 vereség a mérlegük, ráadásul győzelmeik az elmúlt négy fordulóban születtek, így gyakorlatilag bő egy hónapja veretlenek. Ősszel Kecskeméten 2-2-es döntetlennel ért véget a meccs, ahol kétgólos hátrányból egyenlített a hírös városi egyesület a hajrában.

– Rendeztük a sorainkat, és bizakodva várjuk a vasárnapi meccset a Városföld ellen – mondta Kovrig Ákos vezetőedző. – A héten az edzéseken rendes létszámmal tudtunk készülni, és azt láttam a társaságon, hogy motiváltak. Tudjuk, hogy vendéglátónk jó szériában van, de szeretnénk borsot törni az orruk alá, és győzelemmel távozni majd.

A Városföld – SC Hírös-Ép mérkőzés április 22-én, vasárnap 17:00 órakor kezdődik a Városföldi Sporttelepen.

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés