kesport.hu

Pongó Máté: Nem lesz könnyű dolgunk, de nyerni szeretnénk

Vasárnap még a Szolnok ellen játszottak bajnokit, szerdán már újabb meccs vár a férfi kosarasokra a Körmend ellen. Két teljes napja volt felkészülnie a csapatnak – Pongó Mátéval beszélgetett a csapat honlapja.

– Elég sűrűn vannak a mérkőzések, de már másfél-két hete így dolgozunk, úgyhogy hozzászoktunk ehhez a terheléshez. Nem lesz könnyű dolgunk, de nyerni szeretnénk a Körmend ellen.

Három hét telt el a legutóbbi MTE elleni találkozónk óta, amelyet hazai pályán 93-77-re nyertek meg a kecskemétiek, bebiztosítva ezzel a felsőházban való szereplés jogát. Történtek változások Körmenden, hiszen Gasper Potocnikot a ciprusi Antonis Constantinides váltotta a kispadon.

– Új edző érkezett Körmendre, kérdés, hogy mennyire tudja összerázni a csapatot. Legutóbb eléggé könnyen tudtunk nyerni ellenük, megpróbáljuk most is azt a kemény védekezést alkalmazni, mint akkor, ez lehet a kulcs. Örülnénk, ha minél több szurkoló kijönne a csarnokba, és együtt sikerülne megszereznünk a győzelmet.

KTE-Duna Aszfalt – Egis Körmend
Középszakasz, felsőház, 5. forduló

Messzi István Sportcsarnok, szerda, 18:00

Jelentkezz be először, hogy hozzászólhass! Bejelentkezés